Okmányirodai időpontfoglalás

Pályázatok

A METRO4 hivatalos honlapja

Forgalomkorlátozások


Minőségirányítási rendszer



Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának vezetése 1999-ben döntött arról, hogy a helyi közigazgatási szemléletmód megváltoztatása, a Hivatal által ellátandó feladatok folyamatszemléletű, hatékony összehangolása, az ügyfelek ügyeinek intézése során a szolgáltató jelleg érvényre juttatása érdekében olyan vezetési-irányítási módszert alkalmaz, mely megfelel az Európai Unió által megfogalmazott kívánalmaknak és az Unió tagországaiban szabványosított minőségügyi követelményeknek.

A cél a Hivatal működésének olyan irányú megváltoztatása, amely a közigazgatási ügyintézés szolgáltatás jellegét erősíti és amely a szakszerűség és jogszerűség mellett az ügyfelek megelégedettségét is szem előtt tartva alakítja ki belső folyamatait, ellenőrzési rendszerét, fejlesztés-tervezési módszerét.

 

A megvalósításhoz alkalmas eszközt egy olyan nemzetközi szabvány (EN ISO 9002:1994 illetve EN ISO 9001:2000) követelményrendszere jelentette, mely keretet teremtve a folyamatos fejlesztéshez, vezetési módszertanként pontról-pontra utat mutatott a hatékony és folyamatosan felügyelt minőségirányítási rendszer megvalósításához, működtetéséhez.

E szabványban foglaltak helyes alkalmazásának igazolására 2000-ben Hivatalunk nemzetközi tanúsítványt kapott. 

A minőségirányítási rendszer szakszerű működtetésének garanciáját a tanúsítványra való jogosultság évenkénti felülvizsgálata biztosítja.

 

A Hivatal működésének célját a ?Minőségpolitikánkban? és a ?Küldetési nyilatkozatunkban? fogalmaztuk meg.

E dokumentumokban deklaráljuk a Hivatal vezetése és összes dolgozója tekintetében a minőségi munka, a Hivatal által nyújtott szolgáltatás magas színvonalon történő végzése iránti elkötelezettséget.

 

Ennek érdekében

  • beszállítóinkat, együttműködő partnereinket rendszeresen értékeljük és úgy választjuk meg őket, hogy az általunk elhatározott és ügyfeleink által megkívánt minőségszintet folyamatosan biztosítani tudjuk,
  • folyamatosan figyelemmel kísérjük az ügyfeleink részéről beérkező panaszokat, okait elemezzük és megtesszük a szükséges intézkedéseket a további panaszok elkerülése érdekében,
  • évente legalább egy alkalommal kérdőíves felmérést készítünk a Hivatal szolgáltatásait igénybe vevő ügyfeleink körében, melynek eredményét kiértékeljük és vezetői értekezlet keretében döntéseket hozunk a hibák kijavítása céljából,
  • fejlesztési terveink, döntéseink megvalósulását rendszeres belső ellenőrzés keretében figyelemmel kísérjük, a mulasztásokat szankcionáljuk,
  • munkatársainkat rendszeresen tovább képezzük, szakmai tudásukat folyamatosan fejlesztjük.

Fejlesztéseket valósítunk meg az ügyfélfogadás feltételeinek javítására, az ügyfelek fogadására kialakított helységek korszerűsítésére, biztosítjuk a munkavégzéshez szükséges technikai és egyéb tárgyi feltételeket.

 

Minőségirányítási rendszerünk fentiekben ismertetett célját foglalja össze a minőségpolitikánkban közzétett mottónk:

 

Minőségi szolgáltatással ügyfeleinkért





Archívum  |  Impresszum
Főoldal Írjon nekünk Honlaptérkép Kultúra utcája