TÓTH ZOLTÁN
Tóth Zoltán
1968-ban, Vácott született. 10 éves korában ismerkedett meg a repülőmodellezéssel. Ifjú versenyzőként sorra nyerte a kerületi, budapesti és országos korosztályos versenyeket. A technikusi végzettség megszerzését követően 1987-ben a BKV Zrt.-nél helyezkedett el két diplomás vezető szakemberként.
A BKV sportolójaként folytatta sportolói karrierjét.
1992-ben, a Csurgón rendezett sebességi hajómodell Európa bajnokságon aranyérmet szerzett. 1997-ben, az Olaszországban megrendezett Világbajnokságon világbajnok lett. A szép sorozat tovább folytatódott, 2000-ben Szlovéniában ismét a Világbajnoki dobogó legfelső fokára állhatott.
Nemcsak kiváló sportoló, hanem kiváló sportvezető is vált belőle. Sportolói pályafutása mellett a BKV Modellező Sportegyesülete elnöke lett. Az egyesülete valamennyi szakosztályával, azok tagjaival, más klubokkal, versenyzőkkel és civil szervezetekkel jó emberi kapcsolatokat alakított ki. Elévülhetetlen érdemei vannak az utánpótlás-nevelésben is.

