"ERZSÉBETVÁROS SPORTJÁÉRT" DÍJAZOTTAK LISTÁJA - 2014

„Erzsébetváros Sportjáért ” díj -  Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó

1977-ben született, Erzsébetvárosban nőtt fel. Gimnáziumi tanulmányait a kerületi Madách Imre Gimnáziumban végezte, majd a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán jogi diplomát szerzett. 9 éves korában kezdett vízilabdázni a BVSC csapatában, majd a Tungsramhoz igazolt. Kiemelkedő tehetségével nagyon fiatalon kitűnt, 16 évesen már tagja volt a férfi felnőtt válogatott bő keretének. Posztja jobb szélső, bal kezes, erőteljes lövéseit az egész Világ ismeri. Háromszoros Olimpiai bajnok, Világbajnok, kétszeres Európa bajnok, kétszeres Világliga győztes, háromszoros Euroliga győztes, háromszoros Euroliga döntős, hatszoros bajnoki aranyérmes, kétszeres magyar kupa győztes, Máltai kupa győztes, ifjúsági és junior Európa bajnok, junior Világbajnok. 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban Kiváló ifjúsági sportoló-díjat kapott, 2000-ben Az év magyar csapatának tagja, 2000-ben, és 2004-ben Aranysapka díjat kapott, amit az Európai Vízilabdaklubok Szövetsége a sportág legnagyobbjainak ítél oda. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapott, szintén 2008-ban Budapest díszpolgárává választották, és szintén ebben az évben I. osztályú "Honvédelemért" kitüntetésben részesült. 2009-ben Az év magyar vízilabdázójának választották, 2012-ben pedig Miniszteri elismerő oklevelet kapott.

Ma is aktív sportoló, 2012. óta a Budapest Honvéd csapatában játszik. Méltó példakép a felnövekvő generáció számára, a tehetség mellett kimagasló szorgalmával, és a sportág iránti elkötelezett szeretetével érte el kivételes sikereit.

 

 

„Erzsébetváros Sportjáért ” díjHársfa Egyesület

A Hársfa Egyesület Budapesten és környékén élő értelmi sérült fiatalokat segítő budapesti székhelyű civil szervezet, amely 1992-ben szülők összefogásával alakult meg. Taglétszámunk meghaladja a 250 főt. Az iskolából már kikerült, 18. életévüket betöltött értelmileg akadályozott és halmozottan sérült fiatalok munkaidő utáni hasznos elfoglaltságát biztosítják, sportprogramok keretében. Az egyesület által biztosított lehetőségek kiemelkedő szerepet játszanak a fogyatékkal élő emberek életminőségének javításában és integrációjában. Az edzéseket Angyal Józsefné kezdte, először csak gyógytorna foglalkozásokat tartottak, majd később heti rendszerességgel végzett kosárlabda, atlétika, úszó és asztalitenisz edzések következtek. Ezután a szülői felügyelet mellett végzett közös foglalkozásokat felváltották a szakedzőkkel folytatott edzések.

Az egyesület már a megalakulás évében csatlakozott a Magyar Speciális Olimpia Szövetséghez és a Magyar Értelmi fogyatékosok Sportszövetségéhez. A Hársfa Egyesület az ország legaktívabb és legismertebb sport klubjai közé nőtte ki magát az értelmileg akadályozott emberek szférájában.

Az egyesület kiváló eredményekkel képviselteti magát mind hazai, mind külföldi versenyeken.

1995-ben a Grazban megrendezett integrált Európa Játékokon atlétikában, úszásban és asztaliteniszben szereztek arany és ezüstérmeket. Szintén 1995-ben Belgiumban Világbajnoki női csapatversenyben az egyesület egyik sportolója ezüstérmet szerzett a magyar asztalitenisz válogatott tagjaként, majd New-Heavenben a Speciális Világjátékokon Olimpiai aranyérmet szerzett.

1999-ben a Magyar Speciális Olimpia Szövetség a Hársfa Egyesületnek adta meg a lehetőséget, hogy kiutazhasson az Egyesület Államokba, Észak-Karolinába a négyévenként megrendezendő Speciális Olimpia Világjátékokra és összemérhesse tudását a világ számos csapatával kosárlabda sportágban, ahol Olimpiai Ezüstérmet szereztek. Ez a siker a maga nemében páratlan volt, mivel Magyarország kosárlabda sportágban ilyen sikert még soha nem ért el világversenyen. 2000-ben a női kosárlabda csapatuk képviselte Magyarországot a Hollandiai Speciális Olimpia Európa Játékokon, ahol aranyérmet szereztek a legerősebb csoportban. 2000-ben a Sidney-i Paralimpián László János asztalitenisz sportágban olimpiai 4. helyezett lett. 2000. év végén női kosárlabda csapatunkat a Magyar Újságírók Szövetsége munkatársainak szavazatai alapján az év 2. Legjobb csapatának választottak. 2007-ben az egyesület egyik tagja eljutott Kínába az SO Shanghaji nyári világjátékára, ahol a magyar válogatott Olimpiai ezüstérmet szerzett. 2008-ban Törökországban kosárlabda csapatunk Európa bajnoki ezüstérmet szerzett Spanyolország mögött.

Az edzéseken kívül kirándulásokat, nyaralásokat, táborokat szerveznek, valamint céljuk, hogy elősegítsék értelmi fogyatékosok sportolásával foglalkozó szakemberek képzését. A sport egy olyan egységes, nemzetközi értékrenddel és szabályokkal rendelkező tevékenység, melynek célja azonos és nem enged megkülönböztetést, ezáltal elősegítve az elfogadást.

 

„Erzsébetváros Sportjáért ” díjWágner Zsuzsanna testnevelő tanár

Wágner Zsuzsanna 1992 óta lakik a kerületben, 3 gyermeke van. 1985-ben végzett az Egri Tanárképző Főiskolán, biológia-testnevelés szakon. 1993. óta dolgozik Erzsébetvárosban, előbb a Hernád u.3. számú Általános Iskolában, majd 2004-től a Baross Gábor Általános Iskolában. Mivel mind a két intézményben központi szerepet kapott a testnevelés és a sport, tanított szaktárgya kiemelt jelentőségű. 2011-től az iskolai sport munkaközösség vezetője, 2014-től pedig kerületi munkaközösség-vezetőként is tevékenykedik.

A testnevelés tanítása mellett délutáni sportfoglalkozásokat és sportnapokat is szervez: minden jeles eseményhez tartozó kupákat és házibajnokságokat koordinál. Kerületi és budapesti szinten készíti fel a tanulókat a Diákolimpia sportágaira, elsősorban kézilabda, atlétika és sakk sportágakban.

2011-től hagyományosan ő szervezi a kerületi sakkbajnokságot, budapesti sakkversenyeken rendszeresen képviseli Erzsébetvárost a tanulókkal, valamint történelmi váltófutáson, tévés vetélkedőn és országos sakkbajnokságokon. Tanítványai többször nyerték el az „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntetést.

8. éve kíséri el a diákokat a nyári sport-, szabadidős és sí táborba, 2011 óta táborvezetőként. Több pályázati anyagot készített el a különböző kerületi és fővárosi pályázatokhoz, támogatásokat szerezve az iskolának.

Folyamatosan képzi magát, hogy szaktárgya oktatásában naprakész legyen. Az utóbbi évek folyamán aerobic oktatói szakképesítést szerzett, e mellett számos továbbképzésen vett részt, többek közt - informatikai eszközök emelt szintű alkalmazása, sajátos nevelésű és hátrányos helyzetű gyermekek integrált oktatása; elsősegély-tanfolyam. 2014. elején az új tantervben előírt „Kölyökatlétika oktatása” tanfolyamot végezte el. Az első tagozat az iskolában 8 évvel ezelőtt az irányítása alatt indult el, ez az osztály ebben az évben fog végezni.

Amikor teheti, a gyerekekkel sportol, odaadó, precíz tanár, akire tanítványai felnéznek, és szeretik.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás