„ERZSÉBETVÁROS MESTERE” DÍJAZOTTAK – 2017

Raj Ráchel

Raj Ráchel általános és középiskolai tanulmányait a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte. Ezt követően divattervezőnek tanult és elvégezte a gazdasági főiskolát. Kezdetben a családi cukrászdában (Wesselényi utca) dolgozott, majd megnyitotta saját, Tortaszalon nevű design-cukrászdáját Budapesten, a Veres Pálné utcában. Jelenleg három cukrászdája (Raj Ráchel Tortaszalon) található Budapesten.

Kerületünkben, a Wesselényi u. 13. szám alatt működik cukrászdája, a Noé Café cukrászda, amely évtizedek óta várja a vendégeket. Eredetileg még Raj Ráchel édesanyja vezette a cukrászdát – aki szintén megtisztelt minket jelenlétével, a Veres Pálné utcai Bulldog cukrászdával együtt, aztán a divattervezőnek tanuló lány szépen-lassan átvette a családi a cukrászda üzemeltetését.

Raj Ráchel az ország első tortatervezőjeként a legsikeresebb hazai tortarendelő weboldalt is üzemelteti. Emellett a zsidó gasztronómia nagykövete is, workshopokon, főzőiskolákban és a tévé képernyőjén osztja meg a kóser-style konyha titkait. A családi receptjük alapján készült „Raj Ráchel Flódnija” pedig a legismertebb magyar-zsidó sütemény Magyarországon és nemzetközi szinten is. Sikerének titka a magabiztosság, a megoldás-központúság és az energia. Ráchel már egészen kislány korától elhatározta, hogy igazi Jiddise Mame szeretne lenni és továbbvinni ezt a tradicionális ízvilágot.

A Café Noé cukrászdában a mai napig természetes alapanyagokból, családi receptek alapján készítik süteményeinket. „Ráhel asztala” címen saját műsort vezetett 2009-től a TV Paprikán, amelyben a zsidó konyhával ismertette meg a nézőket. Jelenleg a Torta Design Workshopon tanítja is a design torta készítését, valamint egy főzőiskolában is tanít. 2014-ben az év cukrásza lett.

2015-ben jelölték az év Példakép-díjra.„A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat. Nem csak azért, hogy büszkék lehessünk tehetségeinkre és az általuk elért eredményekre, hanem azért is, hogy a pályakezdő fiatalok vonzó, elérhető és követhető életpályát lássanak maguk előtt. Egy példakép ugyanis olyan hajtóerő, amit mással nem lehet pótolni – erőt, hitet és motivációt ad, akár egy egész életre

Díjak, elismerések a teljesség igénye nélkül:

-             Az EU születésnapi tortájának elkészítése az EU miniszterek találkozójára Gödöllői Királyi Kastély (2011)

-             A Világ legnagyobb flódnija – hivatalos világrekord (2012) A világ legnagyobb flódniját a 20. Sziget Fesztiválon, a Hungarikum Faluban 2012. augusztus 8-án készítették el.

 

Radó Márta

Radó Márta 62 éve él Erzsébetvárosban, a Klauzál utcában. Szakmáját 1970-ben szerezte meg, Weisz Magda szabómester műhelyében tanulta meg a szabóság apró fortéjait, az itt eltöltött 10 év alatt. Majd Budapesten több ruhaipari nagyvállalatnál, kisipari szövetkezetnél tökéletesítette tudását

1990-ben kezdett el önállóan dolgozni, mint női szabó kisiparos. Lakásuk egyik szobáját rendezte be műhelynek és a mai napi itt dolgozik, több mint 25 éve. Mesterlevelét 1998-ban szerezte. Kezei közül csodálatos munkák kerülnek ki, a legkülönlegesebb anyagokból és kívánságuk szerint.

Márta a kerületi Ipartestület aktív tagja, Felügyelőbizottságának tagja is volt.

Az Aktívan dolgozó mester a közösségét is aktívan szolgálja: 2016 őszétől – az Ipartestület szervezésében megalakult – a lakosság részére alapított Kreatív Hobbi Klubban tanítja varrni a lelkes és érdeklődő kerületiket.

 

Sommer Katalin

Sommer Katalin szintén tősgyökeres erzsébetvárosi, kerületünkben született 1939-ben. 16 évesen kezdett fodrászként dolgozni, 1955-ben az akkori Ifjúsági Színházban. Dolgozott két évet az Operett Színházban is és 1960-ben lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol hamarosan már vezető maszkmesterként dolgozott 1983 – ig. Katalint mindenki szerette és tisztelte a televízióban, rendezőktől, színészekig, statisztákig. Fantasztikus munkáival megjelenítette azokat a képeket, amiket látni és láttatni kívántak. Tucatnyi hazai készítésű filmben dolgozott, egyik kedvenc munkája volt a Tenkes kapitánya.

Önálló vállalkozását, Paróka Szalonját a Dob utcában nyitotta, melyet nyugdíjba vonulásáig, 2013-ig működtetett. A paróka, bajusz gyártás és kölcsönzés mellett speciális smink anyagok gyártásával, előállításával és kereskedelmével, gyógyászati sminkek kereskedelmével és természetesen sminkeléssel is foglalkozott.

Közben a Madách Színházban is dolgozott. Ő találta ki szinte az összes premierre az előadások sminkjeit és tanította be azokat, minden szakmai tapasztalatát átadva egy új generációnak.

Nyugdíjba vonulását követően közéleti szerepet is vállalt azzal, hogy mint holokauszt túlélő személyes példamutatásával Erzsébetváros közösségét erősítette, összefogta.

Sommer Katalin élete, szakmai és közéleti munkája, visszaemlékezései élete nehéz és szebb időszakaira az emberről, a szakmáját szerető emberről, az emberiesség próbájáról szól.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás