ERZSÉBETVÁROSI DÍSZPOLGÁRAI – 2014

„Erzsébetváros Díszpolgára” cím – Dr. Sásdi Antal a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Főigazgatója.

 

Újhartyán községben született, általános iskolai tanulmányait még itt végezte, majd 1965-től Budapestre költözött és az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Az iskola mellett futballozott, az Újhartyán csapatában, majd az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában.

1975-től a Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház III. Belgyógyászati Osztályon dolgozott, belgyógyász szakvizsgáját 1980-ban szerezte meg. 1982 és 1993 között a SOTE II. Női Klinikán egyetemi adjunktus, belgyógyász konziliárius. 1993-ban a Fővárosi Önkormányzat Erzsébet Kórház II. Belgyógyászati Osztályára került, ahol osztályvezető főorvos, 1994–95 közt orvosigazgató-helyettes, majd 1995–97 közt orvos-igazgató, főigazgató-helyettes. 1998-tól a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézet „C” Belgyógyászat Angiológiájának osztályvezető főorvosa, 1998-tól 2006-ig a volt Erzsébet-kórházi telephely intézetvezető főorvosa, 2006–2007 közt orvosigazgató-helyettese, 2008–2010 orvos-igazgatója, 2010. dec. és 2012. június közt a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ mb. főigazgatója, 2012. július 1-jétől pedig a főigazgatója. Tudományos-szakmai tevékenységei: 1989–1993 közt SOTE TDDSZ ügyvezetője, 1991–1995 közt SOTE Rektori Hivatal klinikai szaktanácsadója, 1991–1995 között a Magyar Kórházszövetség vezetőségi tagja volt a SOTE képviseletében. 2002-ben a Semmelweis Egyetem EMK-ban szerzett egészségügyi szakmenedzser diplomát.

1993 óta a mai napig ugyanazon a helyen dolgozik, időközben azonban több kórház összevonást is megélt. 1998-ban az Erzsébet Kórházat a Péterfy Sándor utcai kórház rendelőintézetébe olvasztották be, majd 2007. október 1-től a Péterfy és az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet egyesítése után jött létre a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ. Az 5., 6., 7., 8. kerület ellátásáért felelős 4 telephely áll irányítása alatt, melyből a Fiumei úti Baleseti Központ országos szintű ellátással működik. Több mint 2 millió ember ellátása tartozik hozzájuk. 2200 dolgozó munkáját koordinálja, orvosait többször tüntették ki „Az év orvosa” címmel. Összetartó, lendületes szakmai gárda kovácsolódott irányítása alatt, akik összetartásukkal és elhivatottságukkal tartanak ki a kórház mellett. A 46 osztályból, tíz hármas progresszivitású szinten működik, az osztályvezetők közül pedig tizenketten tagjai szakmai kollégiumoknak, közülük öten tagjai valamelyik háromfős szakmai tagozatnak.

Nem elégszik meg azzal, ha működik az ellátás, folyamatos fejlődés a célja, ennek érdekében felméréseket készítenek az ellátáshoz kapcsolódóan, a betegek elégedettségének növelése céljából. Művészetterápiára alkalmas külön helyiséget is kialakítottak a kórházban.

Minden részletre kiterjedő figyelemmel viseltetik a személyzet, és az 1848-ban épült épület iránt is. Egy részről az épület megóvása, más részről a betegek közérzete érdekében.

Főigazgatói munkáját elhivatottság, és a folyamatos fejlődés igénye határozza meg. Nyugodt alaptermészete, kiváló kommunikációs és diplomáciai készsége, valamint remek humora teszi olyan emberré, aki ekkora felelősséggel járó feladat elvégzése mellett hivatástudattal mindig az újításra törekszik, és hogy minél jobbá tegye a betegek ellátását. Ehhez családja támogatása is elengedhetetlen, felesége szülésznő, két leánygyermeket nevelnek.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás