DR. KONRÁD JÁNOS
Dr. Konrád János
Budapesten született 1941. augusztus 27-én. Olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, sportvezető, állatorvos.
Dr. Konrád János 1967-ben Budapesten az Állatorvostudományi Egyetemen állatorvosi oklevelet szerzett. Több, mint 20 éve a VII. kerület állatorvosa.
Nemcsak szakmája, hanem hivatása is az állatorvoslás, a kerületben élők mindig számíthattak és számíthatnak rá. Régóta aktív szerepet vállal a hatósági feladatokban is. Budapest VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005-ben elfogadta a 46/2005.(12.19.) számú önkormányzati rendeletét, mely szerint közterületen vezetni, sétáltatni 2006. január 1. napjától a VII. kerületi eb-tartónak kizárólag mikrochippel megjelölt ebet lehet. Az EU normáknak megfelelő eb-azonosító rendszer céljai:
- az ellenőrzés hatékonyságának növelése,
- Erzsébetváros kutyalétszámának pontos felmérése, hiánytalan és naprakész vezetése,
- a kötelező oltások és szűrővizsgálatok határidőben történő elvégzésének ellenőrzése a köztérre vezetett ebek esetében,
- az elkóborolt, kitett ebek gyors beazonosítása és visszajuttatása az állattartó számára, illetve
- a szabálysértők gyors, bizonyítható kiszűrése,
- majd kezdetben a kultúrált állattartás szabályainak velük történő megismertetése,
- a többszöri szabálysértőkkel szembeni feljelentések megtétele,
- az állatmenhelyek zsúfoltságának csökkentése, onnan történő örökbefogadás előtt az állat előéletéről kielégítő tájékoztatottság garantálása,
- a kutyatámadások során a veszettség elleni oltás, illetve szűrővizsgálatok megtörténtének azonnali megerősítése,
- a kerületi féregpete fertőzés jelentős csökkentése,
- a kutyák Európai Unióban történő akadálymentes utaztatása.
Dr. Konrád János ezen rendszer kialakításának, szervezésének az élére állt, az érdekeltek között koordinálta a feladatokat és a több hónapos előkészítő munka után elfogadott rendelet kapcsán a kutyachip-beültetésekben tevőlegesen is részt vett.
Kerületünkben a program bevezetése a Fővárosban az elsők között történt.
Sportpályafutását 1956-ban a Budapesti Lokomotívnál, illetve a BVSC-nél kezdte. 1964-től a Budapesti Honvéd, 1970-től a Vasas Izzó, 1976-tól 1977-ig az OSC sportolója volt. Közben tanulmányait végezte az Állatorvostudományi Egyetemen és a Testnevelési Főiskolán. 1959. és 1973. között 123 alkalommal szerepelt a magyar vízilabda válogatottban, tagja volt kétszer az Universiade-győztes, az Európa-bajnok, kétszer az olimpiai bronzérmes és 1964-ben Tokióban az olimpiai bajnok csapatnak. Az 1960. évi olimpián a 100 méteres hátúszásban is versenyzett.
Az aktív sportolástól 1976-ban vonult vissza.
Sporteredményei:
- olimpiai bajnok (1964.)
- kétszeres olimpiai 3. helyezett (1960., 1968.)
- Európa-bajnok (1962.)
- kétszeres Universiade-győztes (1963., 1965.)
- Universiade 2. helyezett (1959.)
- Universiade 3. helyezett (1961.)
1974-ben a Testnevelési Főiskolán vízilabda edzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után 1976-tól az OSC vízilabda csapat edzője volt 1980-ig. 1978-ban csapatával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a Szuperkupát is. 1981-től 1983-ig Kuvaitban dolgozott, mint az ottani válogatott szövetségi kapitánya. Hazatérését követően 1985. és 1989. között a magyar női válogatott szövetségi kapitánya volt. Irányítása alatt a magyar csapat egy világbajnoki bronzérmet és három Európa-bajnoki ezüstérmet nyert. 1990-től 1992-ig a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt, vezetése alatt a férfi vízilabda válogatott világbajnoki harmadik helyezést ért el.
A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2000-től a MOB gazdasági bizottságában tevékenykedett, 2004-ben a szervezet elnökségi tagjává választották.
Testvérei, Konrád Ferenc olimpiai bajnok és Konrád Sándor Európa-bajnok vízilabdázók.

