„PRO URBE ERZSÉBETVÁROS” DÍJAZOTTAK - 2016

Ökrös Oszkár

Ökrös Oszkár 1957-ben született Szolnokon. Gyerekkorában elköltöztek Budapestre, a Rákóczi úton, majd később az Erzsébet körúton laktak. Zenészcsaládba született, nagyapja cimbalomművész volt, így nagyon fiatalon, már 6 évesen, testközelből ismerte meg a hangszert. Először csak nagy érdeklődéssel figyelt, majd amikor nagypapája a kezébe adta a cimbalomverőket, egyből kiderült, hogy született tehetség.

8 éves korában megnyerte a Magyar Televízió népzenei versenyét hangszeres szólista kategóriában, majd két évvel később, miniszteri engedéllyel, korkedvezménnyel vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Konzervatóriumába.

Tanulmányai végeztével, 16 évesen a Budapesti Népi Együttes cimbalomszólistája lett, és még ebben az évben meghívást kapott II. Erzsébet királynő születésnapi ünnepségére ahol olyan neves sztárokkal játszhatott együtt londoni Palldaiumban, mint Tom Jones, Roger Moore és Josephine Baker.

Ezután a Magyar Állami Népi Együttesben és a Honvéd Művészegyüttesben is játszott, valamint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió szólistájaként is dolgozott.

Önálló felvételei 1990-ben „A cimbalom varázslója” és 2002-ben „A cimbalom Paganinije” jelentek meg. A 100 tagú Cigányzenekarnak 1985-ös megalakulása óta tagja, kulcsfontosságú szólamvezetője, szólistája, elnökségi tagja. A zenekarral többek közt a lisszaboni világkiállításon, Hollywoodban, az amszterdami Concertgebouw-ban és a párizsi Palais de Congress-ben is felléptek. A cigányzene mellett a klasszikus zene műfajában is világméretű sikereket tudhat magáénak. Több, mint 20 éve Fischer Iván karmester mellet a Budapesti Fesztiválzenekar vendég cimbalom-szólistájaként járják a Világot. Többször kapott meghívást a Berlini és a Los Angelesi Filharmonikusokhoz, a tavalyi évben pedig lemezt készített az EKHO-KLASSZIK elismeréssel díjazott Leonidasz Kavakosz hegedűművésszel a Deutsche Grammophonnál. 1995-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjével, 2001-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2003-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, és 2015-ben a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetéssel, a Kossuth-díjjal tüntették ki. A szinte felsorolhatatlan érdemei ellenére Ökrös Oszkárt vele született tehetsége mellett végtelen szerénysége teszi igazán nagy művésszé. Elmondása szerint családjára, köztük 2 fiára a legbüszkébb, akik közül a kisebbik lépett zenei pályára, és hegedűművész lett, nagyobbik fia a jogi pályát választotta. Munkásságában mindvégig támogatta és inspirálta a nyugodt családi háttér, mit felesége teremt. Több, mint 40 éve élnek a kerületben.

 

Dr. Popelka István

Popelka István 1945. január 14-én, Budapesten, Terézvárosban született, háborús időkben, a házuk légópincéjében, orvos és bába segítsége nélkül. A Péterfy Sándor utcai kórház óvodájába járt, mivel Édesapja több, mint 40 éven át géplakatosként, majd műhelyvezetőként dolgozott a kórházban. Általános iskolai tanulmányait a Felső erdősor utcai iskolában végezte, középiskolába a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba járt. Kiskorától aktívan sportolt, tornázott, jégkorongozott, kajakozott, de mind közül a jégkorong pályafutása lett a legkomolyabb, ahol a felnőtt I. osztályban játszott.  1963-ban, jeles érettségivel felvételizett az Orvostudományi Egyetemre, ahova abban az évben helyhiányra hivatkozva nem vették fel, de következő évben a Fogorvos tudományi Kar hallgatója lett. A szakma egyik jégkorongozó csapattársa fogorvos édesapja révén keltette fel érdeklődését.  Az egyetemet summa cum laude végezte el, és egyből kapott egy helyettesítő állást a Péterfy Sándor utcai kórházban, majd később véglegesítették. A praxist csak a katonai szolgálata idejére függesztette fel fél évre, ahol alhadnagyként szerelt le. Munkája során mindig keresi a fejlődés lehetőségét, halad a korral, fejleszti magát, a legújabb anyagok, technikák és módszerek tekintetében. A fogorvoslás mellett aneszteziológus képesítést is szerzett. A Péterfy Sándor utcai kórház után, 1987. októberében a Csengery utcai rendelőben folytatta, jelenleg is itt praktizál. Szaktudásával mindig a 7. kerületet szolgálta, 46 éve gyógyítja Erzsébetváros lakóit, munkájában asszisztense Jutka segíti, immár 30 éve. Van olyan paciense, akinek már a dédapját is kezelte, a kerületi lakosság több generáción átívelve támaszkodhat szakértelmére, és elhivatottságára. Betegközpontú hozzáállása teszi lehetővé, hogy a páciensek oldott légkörben üljenek a fogorvosi székbe. Személyisége önmagában nyugalmat áraszt, ez a tudásával kiegészülve teszi kiemelkedő szakemberré. Még az egyetemi idők alatt ismerkedett meg feleségével, aki szintén fogorvos, 2 lányuk született. Szabadidejét leginkább kertészkedéssel tölti, hatalmas orchidea gyűjteményt tudhat magáénak.

 

Dr. Tóth Tibor

Dr. Tóth Tibor történelem-szociálpolitika szakon végezte tanulmányait. A Facultas Humán Gimnázium 1998-ban alakult, először Debreceni, majd később Budapesti székhellyel kezdte meg működését. Célkitűzései közt szerepelt egy olyan felsőoktatási képzés létrehozása, mely kiemelkedő oktatásával és szakképzésével, a mindenkori aktuális munkaerő piaci elvárásoknak megfelelően felkészült diákokat bocsájt útjára. A debreceni működés alatt népfőiskolai képzéssel foglalkozott 2002-ig, a Facultas Humán Gimnázium, 2003-ban nyitotta meg kapuit, már Budapesten, a Hernád utcai általános iskola 4. emeletén.  A 15 fős induló létszám láttán nem sokan hittek abban, hogy az iskola működőképes lesz, de erre hamar rácáfolt az évről évre növekvő érdeklődés.  A gimnázium humán jellegét nem csak a humán tantárgyak többsége adja, hanem az a nevelési koncepció, ami az értékrend, a világban való eligazodáshoz szükséges készségek erősítése mellett, tudatos, boldogságra képes, önálló diákokat készít fel az életre.  Ennek a felfogásnak hatékonyságát bizonyítja, hogy a Facultasban végzett tanulók egyre nagyobb arányban nyernek felvételt felsőoktatási képzésekre. A Debreceni Egyetemmel, és a Szolnoki Főiskolával kialakult jó kapcsolatnak hála, a diákok már a középiskolai évek alatt bepillantást nyerhetnek a felsőoktatásba. Ezen kívül több, külföldi intézménnyel működnek együtt cserediák programok keretében, valamint az iskola a walesi egyetem magyarországi intézete. Az iskola esti tagozaton felnőttoktatással is foglalkozik, ami sok szülő számára biztosít továbbtanulási lehetőséget.

Dr. Tóth Tibor mindig hitt abban, amit céljául tűzött ki, és ez az átfogó, nemzetközi gondolkodásmód, az elhivatottság és a szakmai tudás komoly háttérbázisával fektette le azokat az alapokat, melyre épült az intézmény oktatási stratégiája. Ehhez a kiváló működéshez elengedhetetlen, a hozzá hasonló szemléletű, szakmája iránti elkötelezett és alázatos tanári gárda is, akik igazgatása alatt csapatként együttműködve érik el a sikereket. Dr. Tóth Tibor kiemelkedő pedagógiai tevékenysége, a nehezebb sorsú, rászoruló családoknak ad olyan lehetőséget és segítséget a tanulás révén, melyre az életben bátran támaszkodhatnak.  Szociális szakemberként nem csak a nevelés területén tesz lépéseket Erzsébetváros lakossága érdekében, a Péterfy Sándor utcai Kórház Felügyelőbizottságának tagjaként, a kerület fekvőbeteg ellátásának fejlesztésében is meghatározó szerepet tölt be.

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás