2017. ÉVI FŐVÁROSI ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZAT

FŐVÁROSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS
2017.

Tájékoztatom a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros lakosságát, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2017. június 21-i ülésén döntött az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás 2017” pályázat felhívásáról.
Budapest Főváros Önkormányzata 500 millió összeggel kívánja támogatni a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását, ennek keretében hirdette meg az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás” pályázatot, amelyben a korábbi évek pályázatai egyablakos formában került kiírásra. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 13. 14:00 óra. A pályázati kiírás a Budapest Portálon (www.budapest.hu) megjelent, ill az alábbi helyen érhető el, nyomtatott formában pedig a Főpolgármerteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján átvehető, valamint megtekinthető Erzsébetváros Ügyfélszolgálati Irodáin (Budapest VII. Erzsébet krt. 6.; Garay u. 5.;  Klauzál tér 11.)

 

 http://infoszab.budapest.hu:8080/akl/tva/Palyazatok.aspx?id=1272

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓS RENDSZER

E-időpont foglalás