Guttmann Arnold is Erzsébetváros fia volt. Akinek ismeretlen a név, annak ismertebb Hajós Alfréd neve. Nem csak azért, mert a főváros első sportuszodája a tervező, Hajós Alfréd nevét viseli. A sporttörténetben járatos közönség Hajósban az első magyar olimpiai bajnokot (1896, Athén), az első magyar labdarúgó bajnokcsapat (BTC) tagját tiszteli. Hajós Alfréd ragyogó pályájáról Szabó Lajos sporttörténész tartott előadást a Csányi5-ben.

Kezdjük azzal, hogy maga a név (Hajós) hamis sportigazoláson szereplő „álnév” volt. A gimnázium, ahova hősünk járt az iskolán kívüli versenyzést, társadalmi szereplést kirúgás terhe mellett tilalmazta. Amikor Hajós Alfréd versenyeken indult, álnéven nevezték be. Az athéni olimpiára 1896-ban Guttmann névre kiállított útlevéllel utazik ki, az újságoknak hazaküldött spottudósításokat már Hajós néven jegyzi.

Az aranyérmet is Hajósként veszi át. A név rajta is ragad, öccse, Henrik is ezt használja. Hajós úszóként kezdi, de abban a korban, akinek sporttehetsége volt, mindennel foglalkozott. Tornázott, atletizált, futott, úszott. A Hajós által nyert két aranyat (pontosabban ezüstöt, mivel a görög kormánynak aranyéremre nem volt pénze) nyílt vízi (tengeri) gyorsúszásban szerezte. Uszoda akkoriban még nem volt. Egy görög hajóról kellett Hajósnak a partra kiúsznia. Tizenhárom fokos vízben versenyeztek, olyan tarajos hullámok dúltak, hogy a bajnok az életét féltette, bevallása szerint, ha a közelben van a mentőcsónak, ő is felkéredzkedik, mint vetélytársai. De mivel messze volt a csónak, muszáj volt, szinte az életéért úszni. Addig úszott, míg partot nem ért és olimpiai bajnok lett. Hajós tizennyolc éves volt ekkor, elsős egyetemista. Az ünnepi fogadáson, mikor a trónörökös megkérdezte, hol tanult meg úszni, szégyenlősen felelte: „a vízben felség.” A reggeli eredményhirdetésre a magyar küldöttség is kiért, nagy ováció mellett felhúzták a Keleti pályaudvar melléképületéről ellopott zászlót. Győzelmét Hajós 1200 méteren megismételte. Ekként nemcsak az első, hanem második magyar olimpiai bajnok is ő lett.

A történetet azzal folytathatjuk, hogy egy magyar diák karácsony előtt Svájcból hozott egy igazi bőrlabdát, és a karzatról bedobta a tornászok közé. A rend azonnal felbomlott, a tornászok kergetni kezdték a labdát. Hajós így kerül a labdarúgás áramába. 1904-ig játszott. A BTC színeiben nyerte meg 1901-ben és 1902-ben az első két labdarúgó-bajnokságot. Állítólag balfedezet volt.

Ahogy tisztes polgárfiúhoz illik, a sporttal idővel felhagyott. Megnősült, állást vállalt, építészként Lechner Ödön kollégájaként dolgozott. Jött a háború, a frontszolgálat, a kommün, Trianon. A húszas években a főváros elismert, jól menő építésze lett. Szecessziós kezdeményekkel indult, legjobb munkái modernista stílusban születtek. Múltja miatt, gyakran kapott sporttárgyú megbízásokat. Az első betonkaréjos stadiont, az Újpest pályát Hajós Alfréd tervezte. S ki más építhette volna a ma is álló, ma is gyönyörű margitszigeti (Hajós Alfréd) uszodát, mint az első olimpiai bajnok? Egy nagy megúszás azonban hátra volt. 1944 őszén, állítólag bajnoki címét méltányolva a munkaszolgálattól mentesítették. (Ekkor már 56 éves.) Nem volt mindenkinek ilyen szerencséje. Az új rendszerben építészként hanyagolták. A múlt kreatúrájának tarthatták. Irodáját államosítják, őt sutba vágják, „mezőgazdasági melléképületek” tervezésére kárhoztatják. Örök álma, a „nagy nemzeti stadion” (Népstadion) tervezésébe már nem vonják be. Megkeseredett emberként hal meg. Mindent a bajnok sem úszhatott meg.