A KULT7 Szécsi Noémi „Jókai és a nők” című kötetének bemutató előadásával emlékezett a nagy mesélőre. A fiatal író a témát példás alapossággal, tökéletes forrásismerettel kutatta, s bár a kor sajtója Jókai házasságait megdöbbentő részletességgel taglalta, hogy a témában „ma is van anyag”, a KULT7-ben megjelent hölgyközönség száma mutatja.
Jókai mindkét házassága botrányosnak számított. A kortársak leggyakrabban az első feleség, a vezető díva, Laborfalvi Róza házsártosságát emelik ki. A hét év korkülönbség Róza asszony javára (vagy kárára) a múlt században botránykő volt. (Jókai és Petőfi barátsága ezen bukott meg.) Ráadásul a menyasszonynak volt egy tizenkét éves, házasságon kívül született kislánya. A gyerek, szintén Róza néven, a miskolci színivilág királyától, Lendvai Mártontól született. A kor művészvilágában a nemkívánatos gyerekeket általában bérdajkaságba, családokhoz adták, ahol korán elhunytak. Róza megszülte, felnevelte a gyereket. A Jókaival kötött házasság pedig, a korkülönbség ellenére jó volt. Laborfalvi lánya, második Róza szintén fiatal anya lett, szintén kislányt szült (Rózát), és rövidesen elhunyt. A kétéves gyereket (Laborfalvi unokáját) az író örökbe fogadta, nevére vette és sajátjaként nevelte. Jókai állítólag gyerekszerető, lelkiismeretes apa volt, a kislány rajzkészségére felfigyelve Rózát festőnek taníttatta. Később a nemzeti romantikus piktor, Feszty Árpád neje lett. Laborfalvi Róza hatvankilenc évesen tüdőgyulladásban hunyt el, halála nemzeti gyász, temetése impozáns volt. Igazi botrányhoz Jókai második házasság vezetett. A dicsősége csúcsán járó, kőgazdag írófejedelem 1899-ben, hetvennégy évesen vezette oltár elé a húszéves kezdő színésznőt, Nagy (Grósz) Bellát, egy óbudai építész lányát. A házasság a kor sajtójában vezető téma volt, a frigyet a közvélemény acsarkodva ítélte el. A „vén kecske is megnyalja a sót” típusú vádakon kívül a menyasszonyt is ellenszenv övezte. Hogy milyen házasság volt Jókai és Nagy Bella kapcsolata, a bőséges levelezésből sem hámozható ki. Bella a vége felé szeretett egyedül, vagy testvéreivel Európában utazgatni, vásárolgatni. A színészettel felhagyott. Ráadásul Bella asszonynak népes családja (anyja, új Jókai anyós és három testvére) volt. Valamennyien a nagy író háztartásába költöztek. Jókai kapcsolata lányával, a Feszty házaspárral megromlott. Amire a közvélemény számított, be is következett. Nevelt lányát Jókai az örökségből, s a szerzői jogokból halála előtt kitagadta, amiből hét éven át húzódó persorozat lett. Az özvegy és családja a második világháború előtt Londonba költözött, Bella a bombaüzletnek gondolt filmjogokat próbálta értékesíteni. Ebben nem volt túl sikeres. 1947-ben Londonban hunyt el. Az örökség állítólag húsz font volt. A Jókai vagyon végzetesen szétesett. Az író halálát (haldoklását) mégis gyász övezte. Az íróasztalon halomban álltak a beteglátogatók névjegykártyái.
Szécsi Noémi könyve kitűnő munka.
Buják Attila