Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter beszédében kiemelte, hogy minden elhivatott egészségügyi dolgozónak tisztelet és köszönet jár, ők azok, akik a rendszerszintű problémáktól hemzsegő, hazai egészségügyi rendszert működtetik és maximálisan helytállnak.

„Borsodnádasdon1967-ben születtem, Ózdon végeztem el az egészségügyi szakközépiskolát és 18 évesen Budapestre költöztem. Óriási váltás volt, amikor elhagytam a szülői házat” – meséli a kezdetekről Márta. Asszisztensként helyezkedett el a Péterfy Sándor utcai gyógyszertárban, majd egy évvel később a szomszédos kórházban lett fogászati asszisztens. „Azt éreztem, hogy megérkeztem, hogy megtaláltam azt a hivatást, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni, ez az én utam és szakmám” – mondja lelkesen. „A fogászaton helyrehozzuk az elromlott fogakat, szebbé tesszük a mosolyokat, igyekszünk visszaállítani egy komfortos, esztétikus érzést. Sokat segít az empátiám, mivel a fogorvosi rendelő a legtöbb embernek a fájdalommal és a félelemmel egyenlő. Mindig próbálok megnyugtató, megértő, kedves légkört teremteni. Valahogy ösztönösen érzem, hogy mikor van szükségük a pácienseknek egy megnyugtató szóra, egy erőt adó kézszorításra vagy csak egy biztató pillantásra.” Márta szerint minden egészségügyi szakma csapatjáték, és ez jól is megy neki. Ráadásul a fogászaton támogató, családias közösséget is talált. Van férje, viszont nincs gyermeke, azt állítja, a fogászat a második családja. És minden gondoskodó energiáját a betegekre igyekszik fordítani. Úgy érzi, egyszerűen „szerencsés serpenyőben van”: férjével egy zuglói oázisban laknak boldogan, még a szülei is élnek, így sok időt tölt velük is, szabadidejében pedig szeret kertészkedni és nincs semmilyen hiányérzete.

Az elmúlt években változott a szakma és a teendők is: „a sok irodai és informatikai feladat nehezebbé vált az idősebb generációnak. Távol állnak tőlem ezek a mai, szinte önműködő gépek, pláne a sok adminisztráció, sajnos az orvosok is nagyon leterheltek. A munkaidő bő egyharmad részében nem is a betegekkel foglalkozunk.” Augusztusban lesz negyven éve, hogy Kissné Horváth Márta a hetedik kerületieket szolgálja tudásával, elhivatottságával, empátiájával. Jelenleg a kerületi fogászat röntgen osztályán dolgozik. „Nyugdíjon még nem gondolkozom, amíg szükség van rám, örömmel teszem a dolgom. És nem unom, mert minden orvos és minden páciens más személyiség, így a munkám sem ugyanaz. Szinte az összes megbecsült fővárosi orvos mellett dolgozhattam, nagyszerű érzés volt mindig tudni és érezni, hogy ide tartozom. Ez a díj visszaigazolja negyven évnyi munkámat, és úgy érzem, rengeteg ember elismerését is megjeleníti. Büszkeséget és hálát érzek.”

Krausz Viktória