Erzsébetváros Önkormányzat

2021. április 21. Ma Konrád napja van

Erzsébetváros polgármestere részletesen téjkoztatta Fürjes Balázst az elvonások miatt kialakult helyzetről

Erzsébetváros rendkívül nehéz helyzetben van, működéséhez, a tervezett fejlesztésekhez feltétlenül szükséges, a járvány, illetve kormányzati elvonások miatt elmaradt bevételek pótlása. Erről részletesen tájékoztatta a kerület polgármestere, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárát. Fürjes Balázs arról beszélt, hogy elsősorban a fejlesztések megvalósításban keresik az együttműködés lehetőségét.

A megbeszélésen Niedermüller Péter részletezte: a kerületet nagyon súlyosan érintette az ingyenes parkolás bevezetése, amely egyrészt fél milliárd forintos bevételkiesést okozott az önkormányzatnak, másrészt ellehetetlenítette az erzsébetvárosi autósok életét. A polgármester beszámolt arról is, hogy a szigorú takarékoskodás, az önkormányzati cégeknél bevezetett hatékonyág növelő, korszerűsítő intézkedések ellenére 2019-hez képest legalább 3 milliárd forinttal csökkentek a bevételeink. A kiesést az önkormányzat megpróbálja kigazdálkodni, de fejlesztésekre így alig jut – hangzott el a megbeszélésen.


Az államtitkár elismerte, hogy az ingyenes parkolás a belső kerületekben sokkal nagyobb gondot okozott, mint Budapest más területein és reményét fejezte ki, hogy májustól már nem lesz szükség az intézkedés fenntartására.


A konkrét fejlesztéseket ismertetve, az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a FŐKÉTŰSZ által előírt kéményfelújítások megtörténjenek, mivel ezek elmaradása emberéletbe is kerülhet. Hasonlóan fontos az előző vezetés által teljesen elhanyagolt önkormányzati lakás felújítási program.
A kerület szempontjából prioritást élvez az a Verseny utcai, 76 lakásos önkormányzati bérlakás-tömb felépítése, amelynek megvalósításához az önkormányzat egy pályázaton már elnyerte a szükséges forrás egy részét. Szintén elsőbbséget élvez a Klauzál tér felújítása. Ezek mellett más beruházásokról is tárgyalt Erzsébetváros polgármestere, köztük a forgalomcsillapítás véglegesítése után a zöld szigetek, sétáló utcák kialakítása, vagy a Róth Miksa Emlékház és Műhely felújítása.


Fürjes Balázs államtitkár a legfontosabb célok elérésében elvi támogatásáról biztosította a kerületet és jelezte, hogy a kormánynak készített előterjesztésről, amelyben a fejlesztésekhez nyújtandó esetleges konkrét segítségről is szó esik, külön egyeztet majd a polgármesterrel. Erre előreláthatóan áprilisban kerül sor, és valamikor májusban születhet döntés az esetleges kompenzációról.

Csak idén, eddig ennyi pénz vett el önöktől és a kerülettől a kormány!

Keresés az oldalon
Feliratkozás Hírlevélre
Koronavírussal kapcsolatos híreink
Tájékoztatás időseknek
Képviselő-testületi ülések megtekintése
Elérhetőségeink

  1073 Budapest Erzsébet Krt. 6.

  +36-1-462-3100