AKTUALITÁSOK

SNI felhívás

2018. máj. 07. - 09:25

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok támogatására

 

 I. A pályázat célja:

Azon 0-18 éves gyermekek támogatása, akik számára az illetékes szakértői bizottság a sajátos nevelési igényt szakértői véleményben megállapította, különleges bánásmódot igényelnek. A támogatás a szakértői bizottság véleményében javasolt fejlesztés, különleges gondozás keretében történő ellátás nevelési intézményen kívül történő megvalósítása céljából annak kiegészítésére, bővítésére fordítható.

 

II.  A pályázat benyújtására jogosult:

 

Budapest Főváros VII. kerületében legalább egy éve érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a kerületben élő család, vagy gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő, 18. életévét betöltött szülő, feltéve, ha pályázat benyújtásakor a különleges gondozásban részesülő gyermek érvényes szakértői bizottsági véleménnyel rendelkezik.

 

A pályázat alkalmazásában:

 

- sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

- gyermek: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú (Ptk. 2:10. § (1) szerint kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik)

- pályázó: a szülő vagy a törvényes képviselő

- család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező szülő(k) és 16. életévét be nem töltött, illetve 16. életévét betöltött tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyermek(ek)  

- az gyermekét egyedül nevelő tekintetében egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van

 

II. A pályázat benyújtási helye:

 

A pályázat csak személyesen nyújtható be egy példányban

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Humánszolgáltató Irodájához

(1076 Budapest, Garay u. 5. ; I. emelet 114. szoba)

 

 III. A pályázat benyújtásának határideje:

 

 2018. június 5.  (kedd) 16:00 óra

 

 IV. Támogatási feltételek:

 

  1. A támogatás formája: Egy összegben, előfinanszírozásban, vissza nem térítendő
  2. A támogatás felhasználásának időszaka: 2018. július 1-től 2019. január 31-ig.

 

V. A pályázati összeg felosztásának elvei:

 

  1. A pályázathoz önrész igazolása nem szükséges.
  2. A pályázati keretösszeg: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.(II.19.) önkormányzati rendeletben meghatározott 3.000.000 forint.
  3. A támogatási összeg pályázatonként bruttó 100 000 forint, azaz egyszázezer forint vissza nem térítendő támogatás.
  4. A támogatás felosztása szociális rászorultsági sorrendben az egy főre jutó jövedelem alapján történik, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig


    VI. A pályázati űrlap beszerezhető:

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáiban,

 

1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

1076 Budapest, Garay u. 5.

1072 Budapest, Akácfa u. 42-48.

továbbá letölthető közvetlenül a honlapról.

 

VII. A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

 

  • kitöltött pályázati adatlap
  • a sajátos nevelési igényű gyermekre vonatkozó, érvényes szakértői vélemény másolata
  • a pályázati adatlap mellékletében szereplő jövedelemigazolások, nyilatkozatok, egyéb igazolások. A benyújtandó dokumentumok részletes felsorolása a pályázati adatlapban megtalálható.
  • kitöltött összeférhetetlenségi nyilatkozatok – Knyt. Áht
  • személyazonosságot és lakcímet igazoló dokumentum fénymásolata minden, a pályázatban érintett családtag részéről

 

 VIII. A pályázatok értékelése, értesítés, szerződéskötés, elszámolás:

 

Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázatok támogathatóak, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik, melynek benyújtására az elektronikus közléstől számított 5 napon belül van lehetőség.

 

A pályázatokról a beadás határidejétől számított 30 napon belül a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság dönt, döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs. A határidőn túl beérkező pályázatokat a Bizottság elutasítja.

 

A pályázók a Bizottság döntését követő 20 napon belül elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A nyertes pályázó köteles az értesítésről számított 45 napon belül szerződést kötni. A támogatás folyósítására a szerződés teljes körű aláírását követő 30 napon belül kerül sor. A támogatás felhasználásával 2019. február 15-éig el kell számolnia a pályázónak. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályaira a támogatási szerződésben foglaltak az irányadók.

 

Azon pályázó, aki a támogatással határidőben nem számol el, az a támogatási összeg visszafizetésére kötelezhető és kizárható a további önkormányzati pályázati támogatásból.

 

 IX. További információ, kapcsolattartás:

 

A pályázatról további felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Irodáján Tóth Lászlónétól (1076 Budapest, Garay u. 5. I. em. 114, tel: 462-3342). 

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

RÉGEBBI HIREINK

  • Lakossági tájékoztatás

  • 2018. aug. 15. - 10:54
  •  

    LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁSTÉLI REZSICSÖKKENTÉSBEN KORÁBBAN NEM RÉSZESÜLŐK SZÁMÁRA


    Magyarország Kormánya a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozatában döntött arról, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesüljenek.

     

    A támogatás igénylése érdekében háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható be a Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzatához.

    Benyújtási határidő 2018. október 15. napja, amely határidő elmulasztása jogvesztő.

     

     

    További információkért kattintson a bővebben gombra!

  • LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

  • 2018. aug. 09. - 12:07
  •  

     Népegészségügyi felmérés – táplálkozási és tápláltsági állapot vizsgálat 2018 

    Annak ellenére, hogy Magyarországon 2000. és 2015. között a várható élettartam közel négy évvel, 75,7-re emelkedett, még mindig öt évvel marad el az uniós átlagtól. Hazánkban a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek jelentik a fő halálozási okot. A helytelen táplálkozás, a dohányzás és alkoholfogyasztás, valamint a mozgás hiánya egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy egészségmutatóink messze alul múlják az Európai Uniós átlagot. 

    A kormány az elmúlt években több egészséges táplálkozást ösztönző intézkedést hozott. Ilyen volt a népegészségügyi, vagy közismert nevén chipsadó bevezetése, a közétkeztetést megújító rendelet vagy az iskolabüfék termékkínálatának szabályozása. 

    Ahhoz, hogy valós képet kapjunk és tudjuk, hogy a különféle kormányzati intézkedések milyen hatással vannak a lakosság egészségi állapotára, rendszeres vizsgálatokra van szükség. Ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet - az EFOP 1.8.10-VEKOP-17-2017-00001 számú, „Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és gyógyszerfogyasztás területén” című projekt keretében - lakossági felmérést szervez a 18 éven felüliek körében. A felmérés kérdezői és a dietetikus szakemberek országszerte ezernél több felnőttet az otthonában keresnek fel, és kérdezik meg táplálkozási szokásaikról, életmódjáról. 

  • Hőségriadó

  • 2018. aug. 08. - 16:51
  •  

    Tisztelt Erzsébetvárosi Lakosok!

     

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzés adatai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztályának szakmai ajánlásait figyelembe véve, dr. Kovacs Attila országos tisztifőorvosi feladatok ellátására jogosult főosztályvezető,

    az ország egész területére vonatkozóan Il. fokú hőségriasztást adott ki: 2018. augusztus 08-án (szerdán) 00:00 órától 2018. augusztus 10-e (péntek) 24:00 óráig.

     

    Kérjük Kedves Lakosainkat, hogy a hőségriasztás időtartama alatt, illetve a kánikulára tekintettel az alább jelzett tanácsokat figyelembe venni szíveskedjenek.

     

    További információkért kattintson a bővebben gombra!

  • Jelölésekre történő felhívás

  • 2018. aug. 07. - 10:30
  •  

    Erzsébetváros Önkormányzata 37/2012. (IX.25.) rendelete alapján

    Erzsébetváros 56kitüntetés adományozásának és „Erzsébetváros Szociális Szakembere”díj” adományozásának javaslattételére tesz felhívást.

    Erzsébetváros 56kitüntetés:

    A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői és hősei az őket megillető elismerésben részesülhessenek, továbbá hogy a forradalom és szabadságharc szellemi örökségét Erzsébetváros polgárai és jövő generációi számára továbbadó személyek, szervezetek munkáját méltányolja, „Erzsébetváros 56” díjat alapít.

     Az „Erzsébetváros 56” kitüntetés annak az erzsébetvárosi, vagy Erzsébetváros területén hazafias tevékenységet kifejtő személynek adományozható, aki az 1956-os forradalom során a hazafias helytállással, példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló tevékenységével hozzájárult Magyarország függetlenségének kivívásához. A kitüntetésben részesülhet továbbá az a személy, civil szervezet, szakmai szervezet, intézmény, aki színvonalas munkásságával hozzájárul ahhoz, hogy az Erzsébetvárosban élő polgárok és a jövő nemzedékei 1956 emlékezetét és szellemiségét megőrizzék, méltó módon ápolják.

     

    További információért kérem kattintson a bővebben gombra!

  • Lakossági fórumok

  • 2018. júl. 24. - 09:46
  •  

    Lakossági fórumok

     

    Erzsébetváros Önkormányzata megkezdte az Erzsébetvárosi Városképi Rendeletének felülvizsgálatát, illetve Erzsébetváros új városrendezési és építési szabályzatának megalkotását. A témákkal kapcsolatban két alkalommal kerül sor lakossági fórumra: az előzetes tájékoztatót 2018. augusztus 15-én szerdán, míg a vélemény-egyeztető lakossági fórumot október 15-én, hétfőn tartja az önkormányzat. Mindkét esemény 17 órakor kezdődik a K11 Kulturális központban (VII. Király u. 11.)

     

    Az események részletes meghívója megtalálható a honlapon, illetve a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján vagy az alábbi linken: 

  • Felsőoktatási ösztöndíj

  • 2018. júl. 23. - 14:54
  •  

    PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

     

    Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata

    A 2018/2019. TANÉVRE VONATKOZÓAN Erzsébetvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatot hirdet

     

    A pályázatra jelentkezhetnek: a pályázati felhívás megjelenésekor legalább egy éve bejelentett lakóhellyel rendelkező, és életvitelszerűen a VII. kerületben élő, nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók.

     

    Figyelem! A pályázaton részt vehetnek azok a hallgatók is, akik sikerrel pályáztak a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjra!

     

    A pályázat feltételeit és finanszírozási módját tartalmazza:

     

    az Erzsébetvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról szóló 20/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet. (Megtekinthető honlapján. Kérem, figyelmesen olvassák végig.)

     

    További információért kérem kattintson a bővebben gombra!

OLDALAK:
1

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT