AKTUALITÁSOK

SNI pályázat

2018. szept. 25. - 10:16

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának

Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet

sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok támogatására

 I.     A pályázat célja:

Azon 0-18 éves gyermekek támogatása, akik számára az illetékes szakértői bizottság a sajátos nevelési igényt szakértői véleményben megállapította, különleges bánásmódot igényelnek. A támogatás a szakértői bizottság véleményében javasolt fejlesztés, különleges gondozás keretében történő ellátás nevelési intézményen kívül történő megvalósítása céljából annak kiegészítésére, bővítésére fordítható.

 

II.  A pályázat benyújtására jogosult:

 

Budapest Főváros VII. kerületében legalább egy éve érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a kerületben élő család, vagy gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő, 18. életévét betöltött szülő, feltéve, ha pályázat benyújtásakor a különleges gondozásban részesülő gyermek érvényes szakértői bizottsági véleménnyel rendelkezik.

 

A pályázat során felmerülő egyéb pályázati feltétel: A 2018. májusában meghirdetett ugyanezen felhívásra sikeresen pályázott személy, az elnyert pályázatban megjelölt sajátos nevelési igényű gyermekre való tekintettel jelen pályázatban nem vehet részt.

 

A pályázat alkalmazásában:

 

- sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd

- gyermek: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú (Ptk. 2:10. § (1) szerint kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik)

- pályázó: a szülő vagy a törvényes képviselő

- család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező szülő(k) és 16. életévét be nem töltött, illetve 16. életévét betöltött tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyermek(ek)  

- az gyermekét egyedül nevelő tekintetében egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van



II.  A pályázat benyújtási helye:

 

A pályázat csak személyesen nyújtható be egy példányban

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Humánszolgáltató Irodájához

(1076 Budapest, Garay u. 5. ; I. emelet 114. szoba)

 


III.   A pályázat benyújtásának határideje:

 

2018. október 26.  (péntek) 12:00 óra


 IV.             Támogatási feltételek:

 

  1. A támogatás formája: Egy összegben, előfinanszírozásban, vissza nem térítendő
  2. A támogatás felhasználásának időszaka: 2018. október 1-től 2019. május 31-ig.




    V.   A pályázati összeg felosztásának elvei:

 

  1. A pályázathoz önrész igazolása nem szükséges.
  2. A pályázati keretösszeg: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.(II.19.) önkormányzati rendeletben meghatározott 2.500.000 forint.
  3. A támogatási összeg pályázatonként bruttó 100 000 forint, azaz egyszázezer forint vissza nem térítendő támogatás.
  4. A támogatás felosztása szociális rászorultsági sorrendben az egy főre jutó jövedelem alapján történik, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig 



    VI.         A pályázati űrlap beszerezhető:

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáiban,

 

1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

1076 Budapest, Garay u. 5.

1072 Budapest, Akácfa u. 42-48.

továbbá letölthető közvetlenül a honlapról.



VII.     
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

 

  • kitöltött pályázati adatlap
  • a sajátos nevelési igényű gyermekre vonatkozó, érvényes szakértői vélemény másolata
  • a pályázati adatlap mellékletében szereplő jövedelemigazolások, nyilatkozatok, egyéb igazolások. A benyújtandó dokumentumok részletes felsorolása a pályázati adatlapban megtalálható.
  • kitöltött összeférhetetlenségi nyilatkozatok – Knyt. Áht
  • személyazonosságot és lakcímet igazoló dokumentum fénymásolata minden, a pályázatban érintett családtag részéről



    VIII.      
    A pályázatok értékelése, értesítés, szerződéskötés, elszámolás:

 

Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázatok támogathatóak, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik, melynek benyújtására az elektronikus közléstől számított 5 napon belül van lehetőség.

 

A pályázatokról a pályázati határidő lejártát követő 20 napon belül a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság dönt, a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. A határidőn túl beérkező pályázatokat a Bizottság elutasítja.

 

A pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A nyertes pályázó köteles az értesítésről számított 30 napon belül szerződést kötni. A támogatás folyósítására a szerződés teljes körű aláírását követő 30 napon belül kerül sor. A támogatás felhasználásával 2019. június 30-áig el kell számolnia a pályázónak. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályaira a támogatási szerződésben foglaltak az irányadók.

 

Azon pályázó, aki a támogatással határidőben nem számol el, az a támogatási összeg visszafizetésére kötelezhető és kizárható a további önkormányzati pályázati támogatásból.



IX.             További információ, kapcsolattartás:

 

A pályázatról további felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Irodáján Tóth Lászlónétól (1076 Budapest, Garay u. 5. I. em. 114, tel: 462-3342). 

RÉGEBBI HIREINK

  • Lakossági értesítés

  • tegnapelőtt - 12:03
  •  

    É R T E S Í T É S 

     gyermekorvosi rendelő költözéséről

     

     

    Tisztelt Erzsébetvárosi Lakosok!

     

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 1074 Budapest, Vörösmarty utca 14. szám alatti Gyermekorvosi Rendelő telephelyének felújítási munkálatai befejeződtek.

    A rendelő a 1073 Budapest, Akácfa utca 59. szám alatti ideiglenes telephelyről visszaköltözik a Vörösmarty utca 14. szám alatti telephelyre.

    A Gyermekorvosi ellátás 2019. augusztus 21-től a Vörösmarty utca 14. szám alatti telephelyen folytatódik.

     

    Budapest, 2019. 08. 16. 

    Vattamány Zsolt

    polgármester megbízásából

     

     

    dr. Tóth Gabriella

     irodavezető

  • Tájékoztató

  • 2019. aug. 15. - 11:59
  •  

  • "Prevenció A-Z-ig – Esély az egészségre”

  • 2019. aug. 14. - 12:52
  • Meghívó

  • 2019. aug. 14. - 11:38
  • Tájékoztatás

  • 2019. aug. 13. - 13:04
  •  

    Tisztelt Erzsébetvárosi Lakosok!

     

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány által végzett ételosztás 2019. augusztus 19-25-ig szünetel.

     

    A leállást követően legközelebb 2019. augusztus 26. napjától változatlanul kerül sor az ételosztásra
    a szokott helyszíneken és időpontban.

  • Szénmonoxid érzékelő pályázat

  • 2019. aug. 13. - 10:13
  •  

    Pályázat szénmonoxid érzékelő berendezés igénylése

     

    Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Városüzemeltetési Bizottsága 256/2019. (08.08.) számú határozatával elfogadott, szénmonoxid érzékelő berendezés igénylésére vonatkozó 2019. évi pályázati felhívás

     

    Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Városüzemeltetési Bizottsága (továbbiakban: Városüzemeltetési Bizottság), a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testületének helyi lakóközösségek és az önkormányzati intézmények részére biztonsági berendezések létesítéséhez nyújtandó támogatásról szóló 29/2013.(V.31.)  rendeletében foglaltak alapján pályázatot ír ki az Önkormányzat 2019. költségvetésében Otthonvédelmi program soron (CO érzékelő) címen szénmonoxid érzékelő berendezés pályázatra.

     

    További információért kérem kattintson a bővebben gombra! 

OLDALAK:
1

POSTALÁDA

Ebben a pontban veheti fel velünk a kapcsolatot.

PÁLYÁZATOK

Ebben a pontban megtekintheti aktuális és folyamatban lévő pályázatainkat.

KERESÉS AZ OLDALON

VATTAMÁNY ZSOLT, POLGÁRMESTER

Levelezés

www.vattamanyzsolt.hu

VÁLASZTÁS, NÉPSZAVAZÁS

Kattintson ide a megtekintéshez!

JÁRÁSI HIVATAL

Budapest Főváros Kormányhivatala VII. kerületi Hivatala (Járási Hivatal)

E-ÜGYINTÉZÉS

Intézze hivatalos ügyeit oldalunkon!

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Önkormányzat

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS

WEBKAMERA

Webkamerás kép megtekintése

KULTÚRA UTCÁJA PROJEKT