– Nem vagyok én kispályás, bentlakásos gyerek! Engem nem érdekelnek az éjszakai szállások. Én szabadnak születtem, szabadként élek és úgy halok meg! Azért neveznek engem Prérifarkasnak, mert a világ csavargója vagyok!
Január 9-e van, a tél eddigi leghidegebb napja. Éjjel a Bükkben -31 fok volt, Budapesten -11. Dél felé jár az idő, de kint még mindig -6 fok van. A Máltai Szeretetszolgálat Murányi utcai nappali melegedőjében a negyvenkét éves Józseffel beszélgetünk. Nem kispályás, de azért az elmúlt éjszaka ő is behúzódott egy lakótelepi ház lépcsőházába. József annyit készült a beszélgetésre, mint egy menyasszony. Fürdött, leborotválta a fejét, illatosította magát.
Intézeti gyerek volt, az apja kivette a hetedik osztályból, de azután sem törődött vele, csak verte az édesanyjával együtt. Tizenhat éves korában József megszökött az apjától és a Hűvösvölgyben, egy faházban, 13 kutyával élő emberhez csatlakozott. Szeretettel emlegeti: a nevelőapám. A nyolcadik osztályt sohasem fejezte be, általában takarítóként dolgozott, de azt mondja: négyes-ötösre tette le a biztonsági őr vizsgát. Választékosan beszél. Arról is, hogy 2006. október 23-án elkapta az indulat, nekiment a készenléti rendőröknek. Három évet töltött börtönben.
A Murányi utcai nappali melegedőben tizenöten lehetnek. Az egyik helyiségben asztaloknál ülnek, keresztrejtvényt fejtenek, beszélgetnek, a sarokban két számítógépnél interneteznek. A mosdóba, zuhanyozóba vezető folyosón mosó- és szárítógépek.
Fábián Anna, a melegedő vezetője elmondja: amióta kiadták a veszélyre figyelmeztető vörös kódot, ők is kínálnak éjszakai krízisférőhelyet. A Mosoly utcai adományközpontból bőven kaptak meleg ruhát, kabátokat, pokrócot. Keresném a hálótermet, de hálóterem nincsen, matracokat tudnak letenni az asztalok helyére, meg a mosógépek elé. De nem telik meg az éjszakánként rendelkezésre álló hét hely sem, hárman-négyen jöttek.
Anna eredetileg gazdasági szakot választott, de közben rájött, hogy emberekkel kell foglalkoznia, szociális gondozónak, ápolónak tanult, elvégezte az egyetemet, már végzős a pszichológián is. Nyolc éve foglalkozik hajléktalanokkal, dolgozott diszpécserként, krízisautón járta a várost. Az a tapasztalata, hogy a lakhatás elveszítése mögött mindig egyszerre több tényező van. Valami nagy törés, családi probléma, amihez gyakran szenvedélybetegség társul. Sok pszichés problémával küzdő ember él az utcán.
És persze ott vannak, akiknek sohasem volt lakásuk. Az állami gondozottak, akik sohasem tapasztalták meg: milyen családban élni.
A nappali melegedő munkatársai sok mindennel próbálkoznak: csütörtökönként van társasjáték klub, pénteken egészségmegőrző csoport, volt már festés, filmklub, mostanában indul a kreatív írás: kiderült, hogy több kliensük ír verset, novellát.
Nem véletlen, hogy vannak olyan ügyfelek, akik minden nap jönnek. Ilyen Ignác, is aki, 21 éve jár ide a feleségével. Valahavolt önkormányzati lakásukat nem tudták fizetni, a Dankó utcai szálláson alszanak, és nappal itt vannak. Ignác hol segélyen van, hol a kerületben takarít. Azt mondja: itt, a melegedőben az ember szinte mindent megkap, amire szüksége van. Jó itt.
Mikor József kijött a börtönből, a régi élete már odavolt. A Széchenyi-hegyen egy sátorban lakik, van matraca, több kabátja, takarója. Számára fekete esztendő volt 2025. Meghalt a mostohaanyja és a volt élettársa is, bevallja: próbálkozott, hogy utánuk menjen. A Prérifarkas a sátrában ott tartja maga mellett az urnájukat, így néha úgy érzi magát, mintha nem is lenne egyedül. És nappal tényleg emberek között van, hiszen jöhet ide, a Murányi utcába. Szeret fürödni, mosni, internetezni, a gépen karatés filmeket nézni.
Habó Áronnal, a Menhely Alapítvány utcai járőrszolgálatának munkatársával délután négy órakor találkozunk a Kürt utcában, az alapítvány Nappali Centrumában, ahol étkeztetéssel, ügyintézéssel, szociális és lelki tanácsadással is segítik a hajléktalanokat. A diszpécserek naponta 24 órában fogadják a lakossági és hatósági bejelentéseket, koordinálják az otthontalan emberekkel foglalkozó civil szervezetek munkáját.
A járőrök folyamatosan az utcán vannak, a piros riasztás idején krízisautó is egész éjjel szolgálatban van, kimegy a bejelentésekre. – Teát, takarót, ennivalót viszünk magunkkal, és felajánljuk a hajléktalanoknak, hogy bevisszük őket éjjeli menedékhelyre – mondja Áron. Azt kéri mindenkitől: ha a nagy hidegben az utcán fekvő embert látnak, kérdezzék meg: rosszul van-e, van-e valamire szüksége. Így a bejelentés után a járőrök fel tudnak készülni arra, hogy igazi segítséget tudjanak nyújtani.
Előző napi szolgálata során négy hívásra ment ki, de senki sem kívánkozott az éjjeli szállásra. „Sajnos nagyon sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Vannak, akik olyan indokokat említenek, amelyek melegebb időben elfogadhatók. Például, hogy bogarak vannak egy szállón, vagy, hogy nagy a tumultus, esetleg lopnak. Nagy hidegben szerintem így is jobb lenne bemenni, de ezt senkire sem erőltetjük rá.”
A most 29 esztendős Áron egy olyan keresztény közösség tagja, amelyik állandó feladatának tartja, hogy nélkülöző emberekkel, hajléktalanokkal foglalkozzon, így számára kézenfekvő választás volt, hogy a Wesley János Főiskolán szociális munkás szakot végezzen. Az a tapasztalata, hogy a hajléktalanok többségének sorsa az első évben dől el. Akinek futja az elszántságából és segítséget is kap, újból otthonra lelhet. De, aki egy évnél tovább lakik az utcán, ezt általában megszokja. Elfogy az akarat, hozzászokik a szállók és az utca szabályaihoz. Támogatni, ösztönözni, biztatni lehet és kell. De belső motivációt senkinek sem lehet adni.
Áronnal elmegyünk egy hívásra a Thököly út és a Rottenbiller utca sarkára, de a hajléktalan már nincsen ott. Találkozunk viszont a Blaha aluljáróban Máriával, akinek élete ott tört meg, hogy rossz élettarásat választott, Lászlóval, aki azt panaszolja, hogy a Keletinél felgyújtották a szivacsát, pedig mindene megvolt: paplant, párnát az édesanyjától hozott…
A leghidegebb nap és éjjel óta kicsit enyhült az idő, de messze még a tavasz, a remények évadja. Amikor József megint kimehet a Városligeti kistóhoz, ahol szereti etetni a halakat. A kezéből csipegetnek. Van, amelyik hagyja magát megsimogatni. A Hableány. De a kedvence a Ficánka. Amelyik gyorsan kilopja az ételt a kezéből azután térül és ügyesen mindig direkt lefröcsköli Józsefet. A Prérifarkast.
...................
Segélyhívó éjjel-nappal
A hajléktalanellátó szervezetek munkáját koordináló Menhely Alapítvány diszpécsere naponta 24 órán át várja a segítségkérő hívásokat. Telefonszámuk: +36 1 338 41 86
Barát József
