A
város, ahol élni is lehet
Vita a Magvető Caféban
Mitől lesz élehetőbb a város? Milyen kihívás előtt állunk Budapesten és a VII. kerületben? Erről vitáztak a Magvető Caféban rendezett kerekasztal beszélgetésen Niedermüller Péter polgármester és szakértő vendégei. Bevezetőjében Erzsébetváros polgármestere jelezte: akik nem laknak itt, azok is tudják, Erzsébetváros úthálózata, építészeti struktúrája meghatározza, miként lehet itt élni, közlekedni. Az önkormányzat vezető projektje ezért kezdettől a forgalmi viszonyok átalakítása volt. Balogh Samu a főpolgármester kabinetfőnöke fontosnak tartotta megjegyezni: Budapest lakossága csökken. Az emberek az elővárosokba menekülnek, a belvárost pedig elborítják az ingázók autói. Ez a jövőben kihívás lesz. Célszerűbb lenne a folyamatot megfordítani. Ha élhetőbbé, zöldebbé tesszük a várost, kevesebben akarnak elmenni. Bakos Bernadett (LMP) szerint, ha a város élhető tereit elnyelik az autók, az emberek csak a négy fal között érzik otthon magukat. Király Dávid (Republikon Intézet) szerint az „élhetőség” többrétegű fogalom. Ha Erzsébetvárosban változtatni akarunk, a közlekedés az a terület, amin javítani lehet. Az oktatást, az egészségügyet a kormányzat kivették ebből a körből. Niedermüller Péter szerint világos volt, hogy 2019 után az újonnan választott önkormányzatok az eddigi várospolitikával szakítani fognak. Ez nem megy simán, de a szándék egyértelmű, a lakosok is értik. A vita innen többfelé ágazott, nem is lehet lezárni. Folytatják május 25-én a Magvető Caféban. A téma is hasonló: a Nagykörút újjáélesztése.