Erzsébetváros sűrűn beépített negyed, különleges, régi épületekkel, zegzugos körfolyosókkal, ódon lépcsőházakkal, apró belső kertekkel. A kerület zsúfolt, sok a turista, a házakban bérlakások tömege várja őket, ám mégis a legtöbb épületben ott a lélek. Egy lakó, aki ismeri háza történetét, építi a közösséget, szervezi a felújításokat, s szereti a házat, mely hazavárja. Tesz az élhetőbb lakókörnyezetért a küszöbön túl is.
Névjegy: Kis Diófa utca 12.
A ház 1894-ben épült, homlokzatán a 19. század végének kedvelt, történeti stílusokat idéző díszítőelemei jelennek meg. A megrendelő Rauchberger Dávid bádogosmester volt. A közterületet, ahol az épület áll 1850 óta hívják Kisdiófának, 1967-től pedig védett a név. A környéken egyébként feltűnően sok a kertészettel kapcsolatos utcanév. Ennek oka, hogy a török hódoltság után a Kiskörút mentén húzódtak a városfalak, a mai Erzsébetváros helyén elszórtan kertek, tanyák álltak. Az 1730-as években 11 házat számoltak össze itt, fél évszázad alatt közel 600-ra nőtt a számuk.
Megújulás
A házat legutóbb 2024-ben újította fel az erzsébetvárosi ingatlankezelő társaság: talajnedvesség-szigetelést, homlokzatfelújítást végeztek, a programban szerepelt akadálymentesítés, komfortosítás, zöld udvar kialakítása is. Az épület egyik lakását az Utcáról Lakásba Egyesület nyerte el 5 évre – szociális bérlakás céljára.
„Egészen más lett itt élni”
Vannak házak, ahol pezseg a közösség, a lakók együtt kertészkednek, grilleznek, vagy épp falat javítanak a lépcsőházban. És vannak olyanok is, ahol most alakulgat a közösség, egy felújítás után.
A tizenkét lakásos, Kisdiófa utcai ház különlegessége, hogy valamennyi lakás önkormányzati tulajdonban van, lakói bérlőként élnek az épületben, mely nemrég szépült meg kívül-belül. A felújított homlokzat mellett rendezett, burkolt belső udvar és gondosan telepített növények fogadják az érkezőt. A kis zárt kert igazi békés sziget a belvárosban.
„Egészen más lett itt élni” – meséli Vatali Gáborné Csilla, aki a második emeleten lakik több mint három évtizede. Akkor egy nagyon lerobbant épületbe költözött be. Itt nevelte fel – 25 négyzetméteren – két gyermekét, innen repült ki lánya, és itt lakik most is fia, Krisztián, gyermekével, a kis Alexszel. Csilla negyedszázada dolgozik ugyanazon a munkahelyen, a közszférában, mint kézbesítő. „A férjem elment, egyedül neveltem föl a gyerekeket. A fiam párja összeállt egy másik férfival, itt hagyta az unokát, amikor két és fél éves volt. Azóta hárman vagyunk a lakásban” – meséli Csilla, aki mindig is dolgozott, de hát havi 350 ezerből nem lehet megváltani a világot, pláne nem elmenni innen egy nagyobb lakásba. Annak viszont örül, hogy sokkal szebb és otthonosabb lett az épület, mióta felújították, s kicserélték a nyílászárókat. „Alex is jobban szeret az udvarban játszani” – mondja. „Öten vagyunk régi lakók, jó szomszédok, mindig beszélgetünk egymással, most az lett a cél, hogy szép és élhető maradjon a házunk. Nekünk a folyosón van a WC, azt én tartom rendben, a földszinten az Éva bevállalta, hogy locsol minden nap, vigyáz az új növényekre:”
Bár klasszikus értelemben vett lakóközösség még nem alakult ki a házban, a változás érezhető. Mikor meglátogattuk a lakókat, a földszinti Éva szaladt elénk: „A ládában nem érzi jól magát a babérmeggy, dobálja le a leveleit, valamit kellene csinálni vele.”
S talán ez a történet legfontosabb üzenete: ha egy környezet megszépül, az az ott élőket is inspirálja, lesz igény a szépre. A rendezett, gondozott terekhez könnyebb kapcsolódni, könnyebb vigyázni rájuk, és talán könnyebb egymás felé is nyitni. Néha egy felújított homlokzat, néhány növény és egy öntözőkanna elég ahhoz, hogy valami elinduljon.
Megújult önkormányzati lakóépületek:
Kis Diófa u. 6. 8. 10. 12., Csányi u 4. 8. 10.,
Klauzál tér 7., Péterfy S. u. 43.
Folyamatban: Király u. 55.
Felkészül: Kazinczy u. 49.
Az önkormányzat évente többszáz millió forintot költ az ingatlanállomány karbantartására.
Török Zsuzsa
