Fél éves az Erzsébetvárosi látássérültek klubja.
Immár fél éve tartja rendszeres klubfoglalkozásait a KlauDióban a Közösség lámpásai: Erzsébetvárosi látássérültek klubja. A közösségét Jánosi Veronika vezeti, aki maga is vak. A féléves jubileum alkalmából sorstársai nevében is szeretné kifejezni köszönetét Veronika ezzel a közleménnyel:.
„Nem lehetünk elég hálásak az Erzsébetvárosi önkormányzatnak azért,
hogy a KlauDió ad helyet klubjainknak. A foglalkozásainkon megemlékeztünk
jeles napokról (költészet napja, farsang), valamint vendégül láttunk
egy vak guines rekordert, Karvai Sándort is. Programjaink egy részét
támogatta a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet. (NSZI) Így
juthattunk el a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Vendégül látni, Vendégnek lenni című kiállítására, ahol a
vendéglátás XIX-XX. századi történetét ismerhettük meg tárlatvezető
segítségével. Az NSZI által kiírt pályázat tette lehetővé azt is, hogy
a Postamúzeumban megismerhessük a posta történetét, a távközlés
hőskorát.”