• Gondolta, amikor az első albumot, huszonöt éve egyedül létrehozta, hogy a Hiperkarma megéli ezt a kort?

– Arra sem gondoltam akkor, huszonkilenc évesen, hogy a következő szülinapomat megélem. Nagykanállal habzsoltam az életet, és az is engem. Mindent megtettem, hogy elhagyjam ezt a világot, de Istennek terve van velem, ezért van az, hogy ennyi év után is tudunk a Hiperkarmáról beszélgetni. Az az iromány, ami bennem van, nevezhetjük „fő műnek”, még várat magára. Rengeteg jegyzetem van hozzá, többszáz oldalnyi. Nem tudom még pontosan, hogy mi lesz: könyv, vagy egy zenés színdarab, de akár egy filmforgatókönyv is lehet, bár ez a legkevésbé valószínű. Az évfordulóra visszatérve: a hivatalos szülinapi koncertünk a Budapest Parkban volt április 25-én, az augusztus 2-i KOBUCI-s koncerten pedig az első Hiperkarma-album szintén huszonötödik születésnapját ünnepeljük majd. A Klauzál téri koncertre úgy gondolkodom a dallista összeállításáról, hogy az is jól érezze magát, aki nem ismeri a zenekart, a dalainkat. Igyekszünk egy alter-slágerpartit összehozni a legnépszerűbb számainkból.

• A koncertszezon előtt át kell ismételni a dalszövegeket, sokat kell próbálniuk?

– Tudom az összes dalunk szövegét. Pár éve egy házibuliban elővették a Dalszövegkönyvemet, felcsapták különböző oldalakon és egy szóból kellett kitalálnom, hogy melyik dalból való. A tizedik sikeres találatomnál abbahagytuk a játékot. Szelektív a memóriám, de a szövegeimet jól ismerem. Tavasszal és ősszel hetente próbálunk, a nyári fesztiválszezonban a sok koncert miatt kicsit ritkábban. Tele van a naptárunk, nekünk ez a nyaralásunk. Élvezem a fesztiválokat, megnézzük a többi zenekart, beszélgetünk a zenész kollégákkal és persze bárkivel, aki megszólít. Nekem személy szerint a Fishing on Orfű a kedvenc fesztiválom, mert igazán baráti, intim, bejárható, ott valahogy más a levegő, imádom a dimbes-dombos tájat.

• Hogyan változott a munkamódszere az elmúlt évtizedekben?

– Sok megvilágosodáson mentem keresztül, sokszor alakult át az életem. Gyerekkoromtól erre a pályára készültem. Velem ellentétben a dalaim nem öregszenek, aminek nagyon-nagyon örülök. Koncertlátogatóink között van 10 és 80 éves is, sokan már a gyerekeikkel jönnek, szóval mondhatni generációs zenekar lettünk, generációs dalokkal. Mára a munkamódszerem finomodott. A dalszerzés nem olyan, mint egy irodai munka 9-től 5-ig. Erőltetni felesleges. Amikor jön az ihlet, érzem, hogy fel kell emelni a gitáromat, lecsapok három akkordot, jön a zene, dudorászok rá, halandzsázok, jön egy mondat, leírom, jön még egy mondat, aztán még egy. Az egészben az a varázslatos, hogy a szövegnek a végén lesz értelme, és mindig pont arról szól, amit éppen akkor érzek vagy történik velem. Mostanában kicsit könnyebben megy a dalszerzés, dallamosabbak a nóták, nem annyira nyakatekertek, vidámabbak a szövegek. Két évtizedig voltak „másmilyenek”, ahogyan az életem is. A dalaim az életem naplózásai, zenés kisfilmek. Egyfolytában írok, olyan ez nekem, mint a levegővétel. Ennyi év után is szerelmes vagyok a zenébe.

• Mit gondol: 25 éve volt könnyebb „lemezt kiadni”, befutni vagy most?

Amikor én voltam kamasz, itthon demizson kannás punk- és keménykedős metálzenekarok uralták a világot, na, meg a diszkózene. Ma már a fiatalok olyan zenei véleményvezéreket emelnek ki maguk közül, akik tehetségesebbek, okosabbak, tudatosabbak, mint mi voltunk, ez egyfajta evolúció. Üdvözlöm ezt a világot. Sokkal több a lehetőségük, igaz, a konkurencia is nagyobb. Régen nehezebb volt kitűnni és eltűnni is. Most bárkiből lehet sztár, de olyan gyorsan pörögnek az események, olyan a tempó, hogy a tavalyi hó tegnapi hó-ra változott. Ma a szobádban, a telefonodon is tudsz világszínvonalú zenét létrehozni.

• Azokat a saját szerzeményeit szereti inkább, amelyek népszerűek lettek vagy épp azokat, amelyek „ismeretlenek” maradtak?

– Majdnem száz dalt írtam a zenekarnak, és mindegyiket ugyanúgy szeretem, csak éppen mindegyiket másért. Van, amelyiket azért, mert furcsa, kicsit csálé, a másikat azért, mert sláger lett és büszke vagyok rá, a harmadikat meg azért, mert szép a szövege. Kedvenc dalaim talán a Hiperkarma, A Falon túl és a Jószerencsét!. Az Amondót is szeretem, bár nagyon nehéz énekelni, gyors és sok a szövege, de ha kihagyjuk a műsorból, szólnak érte.

• A legnagyobb panaszáradat persze akkor történik, amikor feloszlanak, ez többször is megtörtént már, leginkább a súlyos függőségei miatt. Hol tart most az úton?

– A totális józanság a cél. Augusztusban lesz öt éve, hogy nem fogyasztok drogokat, ahogy azt előtte húsz éven át mindennap tettem. Az alkohollal viszont sajnos mostanában megint járom a táncot, de persze emellett rengeteget dolgozom is: stúdióban veszem fel az új Hiperkarma album anyagát, a terveink szerint ősszel fog megjelenni, közben videoklipeket készítünk és gyakran fellépünk. A sok teendő jó hatással van rám, nagy a felelősség, ilyenkor összekapom magam. A szórakozva szórakoztatás elvét vallom, de azért nem részegedek le, amikor zenélek, hiszen a koncertezés valahol munka is.

• Nekünk itt, Erzsébetvárosban fontos esemény a Hiperkarma fellépése, ez fordítva is igaz? Más szavakkal: mindenkinek van erzsébetvárosi emléke, Bérczesi Róbertnek is van?

– 1996. szeptember 2-án költöztem fel Budapestre, azóta laktam vagy harminc különböző albérletben, de most, hogy belegondolok, a hetedik kerület valahogy kimaradt, de körbelaktam Erzsébetvárost, és ez jó ok arra, hogy egy óriási bulit csapjunk majd a Klauzál téren! Egész évben a Hiperkarma huszonötödik születésnapját ünnepeljük, egyszer van ilyen az életben, úgyhogy odatesszük magunkat. Az elmúlt negyedszázadban nem volt még ilyen erős az összetartás a zenekarban, nagyon egyben vagyunk.

Krausz Viktória