Szabó Karolina pszichológus több éve tart kutyaterápiás foglalkozásokat Erzsébetvárosban. Kéthetente jár a Peterdy, illetve Dózsa György úti idősek otthonába, nappali klubokba, de október óta már a Wesselényi utcai Áldozatsegítő Központot is látogatja Luffyval, a pajkos, fekete labradorral.

Luffy már a második terápiás kutyája Karolinának, aki jelenleg gyermekpszichológusként rendel. 2018-ban diplomázott, majd a tanácsadó szakpszichológus vizsgát is letette. Meséli, mindig is kutyabolond volt, így amikor egyetemistaként felfedezte, hogy kutyaterápiás képzés is indul, azonnal jelentkezett a kurzusra. Saját terápiás állata azonban jó ideig nem volt, ám kollégái rábeszélték: fogadja be magához egy hónapra Csokit, a hányatott sorsú barna labradort, akit egykor eldobtak a gazdái, s az országútról szedték össze. Több gazda után került szakértő kezekbe a blöki, s felfedezték különleges adottságait. Eredetileg tűzoltó kutyának akartak kiképezni, de kiderült, hogy a lába miatt embermentésre nem alkalmas. Viszont Csokinak hatalmas a szíve, imádja az embereket, Karolina annyira megszerette, hogy örökbe fogadta, és ő képezte ki terápiás kutyának. Együtt jártak óvodákba, fogyatékosokhoz és idősekhez is. „Csoki közben kilenc éves lett, „nyugdíjba ment”, már csak havonta egy-egy alkalommal, hobbiból dolgozik.” – mosolyog a gazdája. A terápiás feladatokat, utóda, Luffy vette át tőle, aki bár még csak hároméves, szintén megélt már egy pályamódosítást. „Luffyt vakvezetőnek próbálták kiképezni, de nem alkalmas rá, annyira magas a vadászösztöne. A városban túl sok számára az inger, szétszórt a figyelme.”

Viszont új terápiás „szakmájában” kiválónak bizonyult. S milyen a jó terápiás kutya? Sorolja Szabó Karolina: „Fontos, hogy jó idegrendszere legyen, elviselje, ha sokan veszik körül, ölelgetik, ha hangosak a gyerekek. Érzelmileg is teherbírónak kell lennie. Az otthonokban a fekvő betegeket is látogatjuk, odamegyünk az ágyakhoz, s a kutya megérzi, milyen állapotban van az idős ember. Luffy sokoldalú, szeret dolgozni, amikor bemegyünk az idősek közé, boldogan röpköd a teremben.”

Másnap személyesen is meggyőződhettünk erről a Dózsa György úti Idősek Klubjában. Ide a még aktív szépkorúakat várják, s a januári fagy ellenére érkeznek is többen. Az egyik néni említi: neki is van kutyája, s azért is szeret idejárni, mert abból, amit itt ellesett, megtanított otthon is pár trükköt a sajátjának. Akad, akinek nincs házi kedvence, de gyerekkorában volt kutyája, s Luffy a régi szép időket idézi fel benne. A foglalkozásra az otthon lakói közül is beülnek néhányan, van, akit kerekesszékben tolnak be. Komoran néz maga elé az egyik néni, de amikor a kutya a fejét az ölébe hajtja, az asszony átöleli, kisimul az arca. Luffy a terem közepén élvezettel mutatja be az egész repertoárját: instrukcióra ugrik, forog, ugat, kukucskál, pacsit ad. S nem csak a gazdája, bárki kérhet tőle trükköt. Pár jutifalat az ára. Karolina kivezeti őt a helyiségből, addig eldugjuk a labdáját, ám a szemfüles blöki még a szekrény alatt is megtalálja. A legnagyobb sikere annak van, mikor el lehet őt pórázon vinni egy sétáltatásra a folyosón.

A kutyaterápiának sok jótékony hatása van. Az idős ember újra átélheti, hogy irányítani tud, hiszen a kutya lelkesen csinálja, amit kérnek tőle. Sokaknak gondot okoz a kapcsolódás, a verbális kommunikáció, de a kutya szavak nélkül is minden rezdülését érti az embernek. A sétáltatás javítja a mozgáskoordinációt, figyelmet, a memóriát. A négylábú barát olykor a legjobb gyógyszer a depresszió és a magány ellen. Ahogyan a Luffyval töltött órán is elfelejthettük a világ búját-baját.

Sándor Zsuzsa