Már nincsenek szérűskertek, eltűntek a káposztaföldek. Késő őszi városnéző sétáit a kerületben bejegyzett egyik legismertebb civil szervezet, a Történelemtanárok Egylete Csikágóban, Külső Erzsébetvárosban kezdte.

A városnézők (tanárok, értelmiségiek, nyugdíjasok) a Keletinél gyülekeznek, ami annyiban ésszerű, hogy Csikágó létrejöttének kulcsa a Keleti Pályaudvar kiépülése volt. A tervező, a „vasminiszter”, Baross Gábor szobra a pályaudvar főbejárata előtt áll. Róla úgy tartották: rendkívüli munkabírású férfiú volt. Hajnalig dolgozott, pályarajzok fölé görnyedve. Tulajdonképpen belehalt a városépítésbe. Ezt már a két sétavezető történelemtanártól, Szász Pétertől és Bárány Balázstól halljuk. Indulunk.

Az egykori Csikágó építői, benépesítői építőmunkások, kiskereskedők, fuvarosok voltak, akik vidékről érkezve a Millennium építkezésein kerestek munkát és szállást. A Keleti felől özönlöttek a kofák, hentesek, tej, sajt és tejfölárusok (milimárik), akik vidékről hordták az árut a Garay térre. A Garay sem spontán alakult ki, építői piacnak tervezték. A bérlakások egyszerűek és ami fő, olcsók voltak. Az átlag lakás Csikágóban két szobából állt, konyha, ha volt, mellékhelyiségnek számított. Ellenben fürdőszoba nem volt, a mosdáshoz lavór járt.

Csikágót idegenforgalmi szempontból Belső Erzsébetváros építészeti remekei mellett mostohagyereknek számít, mégis izgalmas terep, jelentős kulturális hagyománnyal. (Péterfy kórház, Állatorvostudományi Egyetem.) A Csikágó jassznevet a múlt század előtti századvégen Amerikát megjárt magyarok ragasztották rá. A rácsos, hálós utcaszerkezet, az építkezés tempója, az „igazi Chicagót” idézte. Tizenöt év alatt épült Csikágó, s az építéssel párhuzamosan be is népesült. Az állítólagos bűnözés, a szegénység, a prostitúció, a Csikágóban használt jassznyelv ehhez kéretlen toldalék volt. A tíz év alatt hússzorosára duzzadó népesség a tömeges urbanizáció korában világcsúcsnak számított.

Amit ma Csikágónak értünk, lényegében a bűvös négyszög, a Thököly, Rottenbiller, Damjanich, Dózsa György utak által bezárt négyzet. Rottenbillernél időzünk egy percig. Gyakran használja köznyelv a „megbukott, mint Rottenbiller” szólást. Ez a főváros legendája. Mert Rottenbiller nem bukott meg. Ellenkezőleg, sohasem bukott meg. Köztiszteletben álló ember, Pest polgármestere majd főpolgármestere, ’48-ban a Közcsendi Bizottmány elnöke volt. Amit a helytartótanács később megtorolt. Hol leváltották, hol bebörtönözték, de mikor kiengedték, a polgárok azonnal újraválasztották, zsinórban háromszor. 

És amíg mindezt kitárgyaljuk, máris a Bethlen téren járunk. A Bethlen téren áll Külső-Erzsébetváros egyetlen atipikus épülete. Rákosi Jakab bádogos döntött úgy, hogy pénzét ingatlanba fekteti. A Bethlen téren építtette fel Budapest legnagyobb bérházát. Az alsó szinten hol mozi, hol pedig színház működött. (Ma éppen színház.) Az udvart Rákosi udvarnak nevezték. 1929-re készült el teljesen, száz lakással. A négyszobás lakások bérleti díja 300 pengő volt. Nem olcsó, ha kedvezőnek tartottunk egy 200 pengős fizetést. A Rákosi ház Bauhaus stílusban épült. Két lift működött itt libériás liftesfiúkkal. Mivel a ház akkora, mint egy csatahajó, az öngyilkosok célállomása volt. A kuncsaft csúsztatott húsz pengőt a személyzetnek, felliftezett a legfelső emeletre és levetette magát. Hogy miként rétegződnek a jelen történetei és a múlt fosszíliái, akkor érezzük igazán, mikor Bárány tanár úr a Hernád utca előtt közli, úgy nézzük ezt az utcát, hogy itt gyerekeskedett Zámbó Jimmy és testvére, Árpi.

Valaha Csikágó volt Budapesten a moziipar centruma. Ahogy a korabeli lapok írták, ha Csikágóban egy csepp eső leesik, azonnal mozira hull. Ezek voltak a „feketemozik”. Az illegális mozik a műveket körúti gépészektől kölcsönözték, a tekercseket vetítés után azonnal visszavitték. Ha a futárok késlekedtek és az utolsó tekercs nem érkezett meg, a gépész kiállt a közönség elé, hogy a film végét elmesélje.

Utunk végpontja ’56 ikonikus helye, a legendás Százház utca. Valaha nyomornegyednek számított. Ma már nem az, a házsort elbontották, újraépítették. A Százház utca előnye az volt, hogy a házsor pincéi a mélyben egybenyíltak. Razzia idején, ha a delikvens menekült, lement a pincébe, átment a szomszéd házba, majd kijött a Baross téren. A derék jasszok ötvenhatban kitettek magukért. Uralmuk alá tartozott a Thököly út és a Dózsa György út sarka, az úgynevezett „rettenetes sarok”. A legtöbb szovjet harckocsit itt lőtték ki. A Százház utcaiak tapasztaltak és szervezettek voltak, a hírük azonban túl nagy volt és ezért kétszeresen meglakoltak. A Thököly úti olasz követségről gyakran keresték őket nyugati újságírók. Híres fotókon szerepeltek. 1959-ben tizenkét Százház utcait végeztek ki. Ahogy az egyik volt túlélő mondta: „minden szakmában jó, ha jó a sajtód. Túlzásba vinni azonban nem kell.”

(A Történelemtanárok Egyletének városnéző sorozata Belső-Erzsébetvárosban, majd a Damjanich utcában folytatódik.)   

Buják Attila

Fotók: TTE