Erzsébetváros Önkormányzat

2021. március 8. Ma Zoltán napja van

Ünnepeld velünk a Nemzetközi Vastag Pulcsis Napot

 
Február 5-én tartják a Nemzetközi Vastag Pulcsis Napot. A Klímavédelmi Kabinet felhívására Erzsébetváros önkormányzata is csatlakozott a kezdeményezéshez. Öltözzetek fel melegen és tekerjétek lejjebb a fűtést!
 
- Már egy-két fok is sokat számít a klímavédelem szempontjából: a Cambridge-i Egyetem kutatása szerint, ha már 1 fokkal lejjebb vesszük a fűtést, azzal 6%-os csökkenést érhetünk el mind az energia felhasználásban, mind a szén-dioxid kibocsátásában – mondta el Tóth Csaba, a Klímavédelmi Kabinet vezetője.
A Klímavédelmi és Fenntarthatósági Kabinet felhívása szerint hajlamosak vagyunk jól felfűteni az irodát és a lakást, majd a meleg helyiségekben lenge ruhákban ülünk a munkánk fölött – miközben kint tombol a hideg. A Nemzetközi Vastag Pulcsis Nap az ebből származó energiapazarlásra hívja fel a figyelmet. Ma, február 5-én (és más napokon is) pont jót teszel azzal, ha kipróbálod: alacsonyabb hőmérsékletű szobákban rétegesen öltözködve is vidáman és hatékonyan el lehet tölteni a napot, sőt még a bolygónk klímájáért is teszel!
 
- Sokáig kint éltem Angliában; ott eleve az a megszokott, hogy nem tekerik fel a fűtést a maximumig a radiátoron, hanem felvesznek valamit, ha fáznak. Akár otthon is – mesélte az önkormányzat rendezvényszervezője, aki szintén csatlakozott a kezdeményezéshez egy vastag pulóverrel.
 
JÁTÉK: Készítsetek magatokról (vagy egymásról) egy pulcsis fotót és küldjétek el nekünk a vastag.pulcsi@erzsebetvaros.hu email címre febr. 12-ig! A beküldők között kisorsolunk egy vastag zoknit, a pulcsis fotókból pedig montázst készítünk!
Vastag pulcsira fel!
 
pulcsi

Csak idén, eddig ennyi pénz vett el önöktől és a kerülettől a kormány!

Keresés az oldalon
Feliratkozás Hírlevélre
Koronavírussal kapcsolatos híreink
Tájékoztatás időseknek
Képviselő-testületi ülések megtekintése
Elérhetőségeink

  1073 Budapest Erzsébet Krt. 6.

  +36-1-462-3100