Budapest 150 emlékév ötletpályázat
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete
ötletpályázatot hirdet
a Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó
erzsébetvárosi kulturális programok megvalósítására
A pályázat előzményei
1873. november 17-én Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött Budapest főváros. A jubileumi 150. évforduló megünneplésére Budapest Főváros Önkormányzata Budapest 150 emlékévet hirdetett a 2023. évre, amelynek keretében nagyszabású programsorozat valósul meg a fővárosban.
E programsorozatba Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) is be kíván kapcsolódni kerületi programokon keresztül, amely elősegíti a helyi közösség identitásának, a lokálpatriotizmusnak erősítését, ugyanakkor ápolja a múlt hagyományait is.
I. A pályázat célja
A pályázat célja olyan Erzsébetvárosban megvalósítandó kulturális programok, projektek (a továbbiakban együtt: program) ötleteinek bemutatása és kidolgozása, amelyek Budapest elmúlt 150 évében zajló folyamatos formálódását, a budapesti identitás esszenciáját, a főváros jelenét és jövőjét dolgozzák fel elsősorban Erzsébetváros, de akár egész Budapest vonatkozásában is. A beérkező pályázatok közül kiválasztott programok az emlékév helyben megvalósuló programjai közé fognak beilleszkedni.
A javasolt programokat az alábbi témakörökben várjuk:
1. előadó művészeti programok megvalósítása (pl. színházi előadás, koncert, táncelőadás, felolvasó-est, stb.)
2. képzőművészeti, fotóművészeti jellegű programok megvalósítása (pl. kiállítások, alkotások létrehozása)
3. egyéb kulturális jellegű programok megvalósítása, helytörténeti kiadványok elkészítése
A pályázat elbírálása során kiválasztott programjavaslatok megvalósítása a pályázóval kötött támogatási szerződés keretében történik, az Önkormányzat teljes anyagi támogatásával. A pályázó részéről önerő biztosítása nem feltétel.
A javasolt programot annak figyelembevételével kell kidolgozni, hogy az 2023. ősze és 2024. tavasza közötti időszakban kerülhet megvalósításra.
A pályázatok megvalósítására 5.000.000 Ft összeg áll rendelkezésre.
II. A pályázók köre
II.1. Gazdasági társaságok, civil szervezetek:
Pályázat benyújtására jogosult magyarországi székhellyel rendelkező, a kulturális életben tevékenykedő gazdasági társaság vagy civil szervezet.
II.2. Egyéni vállalkozók, magánszemélyek:
Pályázat benyújtására jogosult az a magyarországi székhellyel vagy lakcímmel rendelkező egyéni vállalkozó vagy magánszemély, aki a kulturális életben tevékenykedik.
III. A pályázati eljárás szabályai
III.1. A pályázat benyújtásának módja, határideje
A pályázatot a pályázati felhívás mellékletét képező adatlapon lehet benyújtani.
Az adatlaphoz mellékelni kell a pályázó szakmai tevékenységének rövid bemutatását (maximum 1 oldal terjedelemben), valamint a javasolt program költségtervét, opcionálisan együttműködési szándéknyilatkozatot (több szervezet/személy együttműködése esetén).
A pályázat benyújtásának módja: a pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be, az aláírt pályázati adatlapot, valamint a kapcsolódó dokumentumokat egy pdf fájlban kérjük megküldeni ügyfélkapun/cégkapun (Hivatali kapu elérhetőség: rövid név BPVIIPH KRID kód: 500127390) vagy e-Papír alkalmazáson keresztül (epapir.gov.hu).
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 16.
A pályázat befogadásáról e-mailben tájékoztatjuk a pályázót. A határidőn túl benyújtott vagy pályázat benyújtására nem jogosult pályázótól érkező pályázatok nem kerülnek befogadásra.
A hiányosan benyújtott pályázatok esetén egy alkalommal van helye hiánypótlásnak, a hiánypótlási felhívás elektronikus úton kerül kiküldésre. A hiánypótlás teljesítésére a közléstől számított 8 napig van lehetőség, a határidő elmulasztása jogvesztő.
III. 2. A pályázat elbírálásának módja
A beérkezett pályázatokat az Önkormányzat Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) bírálja el a benyújtási határidőt követő 30 napon belül. A pályázatok elbírálása keretében a Bizottság előzetesen javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy mely programok kapcsolódjanak be a Budapest 150 emlékév erzsébetvárosi programsorozatába.
A Bizottság javaslatának figyelembevételével a Képviselő-testület dönt a kiválasztott programok megvalósítása érdekében a szükséges anyagi fedezet biztosításáról és a támogatási szerződések megkötéséről a Bizottság döntését követő 30 napon belül.
A Bizottság és a Képviselő-testület döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.
A pályázatok elbírálásának eredményéről a Képviselő-testület döntését követő 10 napon belül elektronikus úton tájékoztatjuk a pályázókat a pályázati adatlapon szereplő e-mail címen.
III. 3. A pályázat elbírálásának szempontjai:
Az elbírálás során a Bizottság az alábbiakat veszi figyelembe:
1. A pályázat és a költségvetési terv kidolgozottsága, megvalósíthatósága
2. A pályázó eddigi munkássága
3. A programnak a pályázat céljával való összhangja
4. A megszólítandó célközönség köre, nagysága
A pályázatok közül előnyt élveznek azok, amelyek Középső- vagy Külső-Erzsébetvárosban valósulnak meg.
III.4. A támogatási szerződés megkötésére vonatkozó szabályok
A pályázatok elbírálását követően, a Képviselő-testület által kiválasztott programokhoz nyújtott támogatás vissza nem térítendő, folyósítása támogatási előleg formájában történik. A támogatás a program megvalósításával kapcsolatban felmerült költségekre számolható el. A támogatás elszámolására vonatkozó feltételeket a támogatási szerződés tartalmazza.
A pályázó a támogatási szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a támogatás felhasználását és a támogatás felhasználása során keletkező további megállapodásokat az Állami Számvevőszék vizsgálhatja. A támogatás célszerinti felhasználását és annak szakszerű dokumentálását az Önkormányzat ellenőrizheti, amelynek során a pályázó együttműködésre köteles.
IV. Egyéb információ
A pályázattal kapcsolatban további információ Fehérvári Anitától kérhető (Tel: 462-3339, E-mail: [email protected])
Budapest 150 emlékév ötletpályázat
Budapest 150 ötletpályázat_Pályázati adatlap
Budapest, 2023. március 14.