PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat

Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet sajátos nevelési igényű, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családok támogatására

(SNI/BTM pályázat)

 

I.         A pályázat célja:

Azon kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekek támogatása, akik számára az illetékes szakértői bizottság a sajátos nevelési igény, vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség tényét szakértői véleményben megállapította. A támogatás a szakértői bizottság véleményében javasolt fejlesztés, különleges gondozás keretében a nevelési-oktatási intézményben biztosított ellátás kiegészítését, bővítését célzó intézményi kereteken kívül megvalósuló felzárkóztató, fejlesztő foglalkozások költségének fedezésére fordítható.

A támogatás fejlesztő eszközök vásárlására nem fordítható.

 

II.           A pályázat benyújtására jogosult:

Budapest Főváros VII. kerületében érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a kerületben élő család, vagy gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő, 18. életévét betöltött szülő, törvényes képviselő, feltéve, ha a pályázat benyújtásakor a különleges bánásmódot igénylő gyermek érvényes szakértői bizottsági véleménnyel rendelkezik, és a pályázat benyújtásának napján még nem töltötte be a 18. életévét, valamint a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 600 %-át (2022-ben a 171.000 Ft-ot).

 

1.        A pályázat alkalmazásában:

a)      sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4. § 25. pontja alapján az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd;

b)      beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az Nkt. 4. § 3. pontja alapján az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek;

c)      gyermek: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik;

d)      pályázó: a szülői felügyeletet gyakorló szülő, törvényes képviselő;   

e)      család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18. életévét betöltött szülő(k) és 16. életévét be nem töltött, illetve 16. életévét betöltött tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyermek(ek);

f)       egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van.


III.     A pályázat benyújtásának határideje:

 

2022. április 29. (péntek) 12.00 óra

 

IV.    A pályázat benyújtásának módja, helye:

 

A pályázatot kizárólag az erre a célra rendszeresített, a felhívás mellékletét képező pályázati adatlap nyomtatványon, papír alapon egy példányban, a szükséges mellékletekkel együtt kell benyújtani személyesen vagy postai úton.

§  Személyes benyújtás esetén:

                       Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Ügyfélszolgálati Irodáinak valamelyikén

                                 (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6., vagy 1076 Budapest, Garay u. 5.)

§  Postai úton történő benyújtás esetén postacím:

                        Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal,     

                                                        1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

A pályázati adatlap és melléklete a www.erzsebetvaros.hu/pályázatok oldalról letölthető, illetve az Ügyfélszolgálatokon átvehető.

 

V.       A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

a)      kitöltött pályázati adatlap;

b)      a pályázati adatlap mellékletét képező összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról szóló nyilatkozat;

c)      a sajátos nevelési igényű, vagy a  beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekre vonatkozó, a pályázat időpontjában érvényes szakértői vélemény másolata;

d)     lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata minden, a pályázatban érintett családtag részéről;

e)      16. év feletti gyermek esetében tanulói vagy hallgatói jogviszony igazolása;

f)       jövedelemmel összefüggő igazolások, nyilatkozatok, egyéb igazolások.

A jövedelemigazolással összefüggésben benyújtandó dokumentumok részletes felsorolása a pályázati adatlap tájékoztatójában olvasható.

 

VI.    Támogatási feltételek:

1.    A támogatás formája: egy összegben, előfinanszírozásban, vissza nem térítendő.

2.    A támogatás felhasználásának időszaka: 2022. június 1-től - 2023. június 15-ig.

 

VII.   A pályázati összeg felosztásának elvei:

1.    A pályázathoz önrész igazolása nem szükséges, a támogatási intenzitás 100%.

2.    A pályázati keretösszeg: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 6/2022.(II.17.) önkormányzati rendeletében meghatározott 2.000.000 Ft.

3.    Az elnyerhető támogatási összeg pályázatonként bruttó 100 000 forint, azaz egyszázezer forint vissza nem térítendő támogatás.

4.    A támogatás felosztása szociális rászorultsági sorrendben az egy főre jutó jövedelem alapján, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig történik.

 

VIII.   A pályázatok értékelése, értesítés, szerződéskötés, elszámolás rendje:

1.    Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázat támogatható, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik a pályázatban megadott e-mail címre, melynek benyújtására az elektronikus közlés napjától számított 8 napon belül van lehetőség.

2.    Amennyiben a szülő/törvényes képviselő több különleges bánásmódot igénylő gyermeket nevel, gyermekenként külön-külön szükséges a pályázatot benyújtani.

3.    Egy különleges bánásmódot igénylő gyermekre – családban élők esetében – kizárólag az egyik szülő nyújthat be pályázatot.

4.    A pályázatokról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül dönt. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A határidőn túl benyújtott, illetve a hiánypótlási kötelezettséget nem teljesítő (hiányosan benyújtott) pályázatokat a Bizottság elutasítja.

5.    A pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A nyertes pályázó köteles az értesítéstől számított 60 napon belül támogatási szerződést kötni. A támogatás folyósítására a sikeres pályázóval kötött támogatási szerződés teljes körű aláírását követő 30 napon belül kerül sor.

6.    A pályázó a támogatási szerződésben meghatározott határidőig és módon köteles a támogatás felhasználását igazolni. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályaira a támogatási szerződésben foglaltak az irányadók, mely szerint az elszámolás szakmai és pénzügyi beszámolóból áll. A támogatási összeg pályázati kiírástól eltérő felhasználása, vagy a felhasználás meghiúsulása esetén a pályázó a támogatási összeg visszafizetésére köteles.

 

IX.             További információ, kapcsolattartás:

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a Tóth Tímeától kérhető a 06 1 462 3342 telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.




1 . Pályázati adatlap