Jelentősen nőttek a szociális támogatások
Az elmúlt három év egyik legjelentősebb szociális intézkedését hajtották végre idén októberben azzal, hogy módosították a helyi szociális támogatásokról és szolgáltatásoksokról szóló önkormányzati rendelet. Ennek következtében jelentősen növekedtek a kerületben a szociális támogatások, illetve jóval szélesebb kör veheti igénybe ezeket. Ugyanilyen fontos a szemléletváltás is: a feladattal megbízott Humánszolgáltató Iroda emberközpontú, humánus, kölcsönös bizalomra épülő szolgáltatásokat vezetett be. Emellett igyekeznek minimálisra csökkenteni a bürokráciát. Ezzel a koncepcióval egyedülállók vagyunk Budapest többi kerülete között is.
Miközben a rezsiemelések az önkormányzatot is súlyosan érintik, másfél milliárd forintos többletkiadást jelentenek a következő évben, ennek ellenére a jövő évi költségvetésből 79,5 millió forint pluszforrást biztosítanak a megemelt szociális támogatásokra. A téli hónapokban így egy rászoruló család akár 40-50 ezer forintos lakhatási és rezsitámogatáshoz is juthat, amire stabilan számíthat.
Új szociális fejlesztések Erzsébetvárosban
A jelenlegi hatalmas megszorítások, forráskivonások és energia-áremelések közepette a legtöbb önkormányzat számára már az is komoly próbatétel, hogy a kötelező szolgáltatásait el tudja látni. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat azonban úgy döntött, hogy a kötelező feladatokon túl is segíti azokat a társadalmi csoportokat, amelyek még a rászorulók között is a legkiszolgáltatottabbak, és az államtól sem számíthatnak segítségre.
Ilyen nehéz helyzetben vannak például azok a családok, amelyek fogyatékos vagy tartósan beteg gyermeket, felnőtt családtagot gondoznak. Mivel nem hagyhatják otthon felügyelet nélkül a beteg hozzátartozóikat, a szülők is beszorulnak a négy fal közé. A bevásárlás, az ügyeik intézése is szinte megoldhatatlan probléma számukra.
Nekik nyújt segítséget az önkormányzat a – Kézenfogva Alapítvánnyal közösen – a Fecske programmal (Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás).
https://www.erzsebetvaros.hu/articles/fecske-szolgaltatas-hianypotlo-ellatasok-erzsebetvarosban
Ezzel a kezdeményezéssel egyedülállók lettünk a többi fővárosi önkormányzat között. A Bischitz Johanna Integrált Humán Központtól – bármilyen fogyatékosságban szenvedő gondozott otthoni ellátására – házi segítséget lehet kérni.
Emellett az önkormányzat elindította a Varázsdoboz programot is.
Ezzel azokat a családokat segíti, amelyek sajátos nevelési igényű, (SNI) vagy más tanulási, magatartászavarral küzdő gyerekeket nevelnek. A Varázsdoboz Fejlesztő Központ felújításával pszichológusból és gyógypedagógusokból álló szakmai stábot hoztak létre, és az állapotfelméréstől az egyéni és csoportos terápiákig teljeskörű ellátást biztosítanak a főváros bármely kerületéből érkező gyerekeknek. Mindezt a piaci árnál jóval olcsóbban, a VII. kerületi lakosok ezen felül is 20 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A komplex ellátás jelentősen növeli a terápiák eredményességét.
Jelentősen bővültek az időseknek nyújtott támogatások és szolgáltatások
Erzsébetvárosban köztudottan sok idős ember él, köztük magányos szegény kisnyugdíjasok is. Ebből rengeteg szociális probléma is adódik. Épp ezért a jelenlegi önkormányzati vezetésnek az egyik első lépése volt, hogy létrehozták az Idősek Erzsébetvárosi Tanácsát 2020 nyarán. Ebben a kerület vezetőin túl képviseltetik magukat az idősekkel foglalkozó szakmai és civil szerveztek is, így a korábbinál jóval demokratikusabb „idősügyi” politika alakult ki a kerületben, és a szépkorúaknak közvetlen befolyásuk lett a döntéshozókra. Ennek eredményeként számos olyan rendelkezés született, amely kifejezetten a 65 év feletti szociálisan rászorulóknak igyekszik segíteni.
Ilyen például a gyógyszer-és gyógyászati segédeszközök vásárláshoz nyújtott települési támogatás, amely idén októbertől havi 10 000 forintra nőtt.
Bevezették a szemüveg vásárlásához nyújtott támogatást is, először a 65 év felettieknek, de már életkortól függetlenül igényelhető. Az összegét az éves gyógyszertámogatási kereten felül 35.000,- Ft-ra emelték.
Idén októberben új segélyként vezetették be az egyszeri gondozási támogatást, amelynek összege évente 100 000 forint. Ezt olyan ápolásra szoruló személyek vehetik igénybe, akiket a kórházból, például műtét után hazaengedtek, de nincs, aki gondozza őket, amíg felépülnek.
A lakás-és-rezsitámogatások kedvezményezettjei is elsősorban a szegény kisnyugdíjasok. A lakásfenntartási támogatás havi összege 5000 forintról 15 000 forintra nőt. Akinek ez a segély jár, automatikusan megkaphatja fűtési szezonban a rezsitámogatást is, amely 5000 forintról szintén 15 000 forintra nőtt. Ha az idős helyzete indokolja, létfenntartási támogatást is kérhet, aminek az éves kerete 120 000 forintra emelkedett.
Jelentősen kibővült azoknak a köre, akik kedvezményes vagy ingyenes étkezést, bevásárlást vagy otthoni gondozást igényelhetnek.
Sok idősnek még így is gondot okoz, ha a hideg időszakban fűteni, világítani kell a lakásban. Az új krízisszolgáltatással viszont az Idősek Nappali Klubjait melegedőként is használhatják: azaz bármelyik kerületi idős személy itt tartózkodhat, részt vehet a programokban. Klubtagsági igazolás nélkül is.
Az Egészséges Budapest pályázaton nyert telemedicina szolgáltatásokat a kerületben elsőként az Idősek Otthonaiban vezették be.
A Lövölde téri Mozgáscentrumban a VII. kerületi lakosok kedvezményes gyógymasszázsra jelentkezhetne be, ezzel a lehetőséggel is főleg az idősebbek élnek.