Ismét Múzeumok Majálisa!
Róth Miksa bácsi, Lilike és az üvegbirodalom a múzeumkertbe települ
Idén nem az online térben, hanem a megszokott és kedvelt múzeumkertben, és a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezik meg május 21-22-én a Múzeumok Majálisát.
A múzeumi fesztiválon ebben az évben a múzeumok közösségformáló erejét szeretnék kiemelni, és a fiatalok megszólítása a cél. A mostani design megjelenésében jelentősen eltér a korábbi években megszokott kicsi, sátras megoldástól: egyetlen nagy, közös térben kap helyet minden résztvevő gyűjtemény. Közvetlenül mellette lesz a nagyszínpad, amely szakmai programoknak, múzeumok bemutatkozásának, koncerteknek ad helyet.
Erzsébetvárost aktuális információink szerint a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény képviseli a Múzeumok Majálisán. Kolocz Dóra intézményvezetőtől megtudtuk, hogy mindkét nap szerephez jutnak a Nemzeti Múzeum kertjében. Szombaton interaktív múzeumpedagógiai foglalkozással mutatkoznak be a közönségnek, vasárnap pedig előadást prezentálnak a szakmai közösségnek.
– Idén indultunk el ezekkel a foglalkozásokkal a múzeumban: kilenc csomaggal várjuk az intézményeket, óvodás kortól a középiskolás évek végéig kínálunk rendhagyó, élményt adó programokat gyerekeknek, fiataloknak, csoportoknak, osztályoknak.
A legkisebbek Róth Miksa bácsi segítségével ismerkedhetnek a mozaikkészítéssel, vagy Róth Lilikével barangolhatják végig a papa üvegbirodalmát. A nagyobbacskák vendégségbe hivatalosak a Róth családhoz, a felső tagozatos gyerekek tárgyalhatnak Tiffany-val, közös erővel lealkudhatják a Róth Miksának szállítandó üvegek árát, saját brand-et építhetnek, a középiskolások interaktív, történelmi kalandjátékban vehetnek részt.
– Ezek élményszerző foglalkozások, melyek a nagyobbak esetén a művészeti órákhoz, a történelem órákhoz kötődnek. Mindenki szereti. Folyamatosan érkeznek hozzánk óvodai és iskolai csoportok, nem csak a kerületből, és nyári szünetben is tartunk foglalkozásokat, több csapat már bejelentkezett hozzánk, illetve Róth Miksa bácsihoz látogatóba. A Múzeumok Majálisán ezeket az élményt adó múzeumpedagógiai foglalkozásokat mutatjuk be a nagyközönségnek.
A Nemzeti Múzeum kertjében az Ivan & The Parasol koncertjével zárul majd vasárnap este a Múzeumok Majálisa.