• írta Adminisztrátor
  • 2021. július. 08. csütörtök
  • 0

Mi lesz a Vásárcsarnokkal?

Kell-e félni attól, hogy újabb „bulizó”, vagy „alapozó” hely nyílik majd meg a Klauzál téren?
title image

Mi lesz a Vásárcsarnokkal?

Kell-e félni attól, hogy újabb „bulizó”, vagy „alapozó” hely nyílik majd meg a Klauzál téren?

Marad-e a hagyományos piac?

Miért volt szükséges szerződést kötni a Vásárcsarnok hasznosítására?

 

Július 2-án döntött Erzsébetváros Képviselő Testülete arról, hogy módosítja azokat a szerződéseket, amelyeket a Fideszes kerületvezetés kötött a Klauzál téri Vásárcsarnok hasznosítására.

A döntés után olyan állítások is megjelentek a közösségi médiában, illetve a sajtóban, amelyek nem fedik a valóságot, viszont azt sugalmazzák, hogy a piaccal kapcsolatos szerződések módosítása valamilyen “mutyit” takar.

Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk.

Az Önkormányzatot jelenleg is köti az a szerződés, amit a Fidesz kötött az önkormányzati választások előtt nem sokkal. Ezt a szerződést jogszerűen felbontani nem lehet. A Fidesszel kötött megállapodás szerint akár minden nap tarthatnának rendezvényeket a Vásárcsarnokban a szerződésben szereplő cégek, és semmi sem garantálná a környéken élők nyugalmát.

Ezért az Önkormányzat olyan megoldást keresett, amely az itt élők számára is biztosítja a nyugalmat, a hagyományos piac üzemelését és a csarnok működését.

Az ügy megértéséhez azt is tudni kell, hogy a Vásárcsarnok jelenleg veszteségesen üzemel, évente több tízmillió forintot fizet rá az önkormányzat. A Gasztro Market koncepció, amely a most módosított szerződésekben szerepel, a nyereséges működést, vagyis a túlélést jelentheti a Vásárcsarnoknak.

A Fideszes szerződések módosításával az Önkormányzat kikötötte, hogy a Vásárcsarnokban 6.00 és 18.00 óra között hagyományos piacnak kell üzemelnie. Ezen túl a Gasztro Market beruházói kötelezettséget vállaltak arra, hogy közreműködnek olyan kulturális rendezvények megtartásában, mint például a bio-piac, kézműves piac, gyermekprogramok, civil színpadok. A szerződés azt is előírja, hogy a galérián fővárosi és vidéki top éttermek bevonásával kell kialakítani a kínálatot.

A beruházások teljes költségét a beruházóknak kell viselni, de a munkát az Önkormányzat felügyeli majd.

Az a célunk, hogy egy igazi gasztro-kulturális központot hozzunk létre a Klauzál téren, a lakók véleményét meghallgatva és figyelembe véve.

Ezért július 16-án, pénteken 16.00 órakor lakossági fórumot tartunk.

A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet, 2021. július 15-én 16.00 óráig. A levél tárgya a „Klauzál téri fórum” legyen.