Több ütemben nyit újra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Az ütemezett nyitás azért is fontos, mert a tagkönyvtárakban jelentős forgalom várható. Több, mint 60.000 olvasótól várnak vissza, több, mint 230.000 dokumentumot.
A jelentős forgalom miatt kérik, hogy a látogatók használjanak maszkot, és igyekezzenek megtartani egymástól a 1,5 méteres távolságot.
Kedden, és pénteken a 10-12-ig tartó sávot, elsősorban a 65 éven felülieknek ajánlják, de természetesen valamennyi korosztály látogathatja a könyvtárakat a teljes nyitvatartási időben.
A nyár folyamán az újranyitott könyvtárakban nem terveznek szünetet.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ingyenesen hosszabbítja meg a fizetős könyvtári tagságok lejáratát, mindenkinek annyi nappal, amennyi neki a zárva tartás miatt kiesett. A könyvtárakba újra be lehet iratkozni, illetve a lejárt tagságokat is meg lehet hosszabbítani.
A nyitás után 30 napon belül késedelmi díj fizetése nélkül lehet visszavinni a zárás előtt kölcsönzött műveket.
A könyvtár átmenetileg ingyenessé tette az előjegyzési szolgáltatását is, mivel kölcsönözni egyelőre csak az előre megrendelt könyveket, filmeket és hangzó anyagokat lehet. Az igénylésre a könyvtár a honlapján elérhető katalógusból, e-mailben és személyesen is lehetőséget biztosít.
Az újranyitást követően átmenetileg nem lesz mód a helyben használatra, a polcokról történő válogatásra. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a járványhelyzet alakulása és a tapasztalatok alapján dönt arról, hogy mikor és milyen mértékben tudja majd tovább bővíteni az elérhető szolgáltatások körét.
Az újranyitásról naprakész információkat a http://www.fszek.hu/ címen találnak az érdeklődők.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasóinak a koronavírus járvány miatt az utóbbi hónapokban nélkülözniük kellett a könyvtár legtöbb szolgáltatását.
A könyvtárlátogatóknak jó hír, hogy hamarosan újra nyitnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtárai.
Kertész utcai Könyvtár (Kertész utca 15.) 2020. július 1-től:
Hétfő, szerda, csütörtök 12-18 óra
Kedd, péntek 10-16 óra
Deák Ferenc Könyvtár (Rottenbiller utca u. 10.) 2020. július 22-től:
Hétfő, Szerda, Csütörtök: 14-18 óra
Kedd, Péntek: 10-14 óra