Unokáink is emlékezni fognak

Ráday Mihályra emlékeztek a Csányi5-ben

Négy kortárs, alkotótárs, vagy „csupán” jóbarát emlékezett a Csányi5-ben az Értéktár Estek rendezvényén Ráday Mihály városvédő, televíziós rendezőre, operatőrre, Budapest (és Erzsébetváros) építészeti örökségének védelmezőjére. A szlogen Ráday műsorát idézte: „unokáink is emlékezni fognak”.  A teltházas nézőteret barátok töltötték meg, ami nem meglepetés, Rádaynak rengeteg barátja volt. Ahogy az egyik emlékező mondta: „Misi önkifejezési formája a barátkozás volt.” A történeteket Szinetár Miklós, az MTVA volt művészeti vezetője, Horváth János riporter, volt kubai nagykövet, Nagy Gergely építész, az ICOMOS elnöke, és Jolsvai András író, újságíró, tarokkpartner elevenítette fel. Az estét megnyitó Szücs Balázs kulturális alpolgármester köszöntötte Ráday özvegyét, Ruttka Andreát. A beszélgetést Bóka B. László várostörténész vezette.

Szinetár évtizedeken át dolgozott Rádayval a televízióban. Ráday nagyszerű operatőr volt, de nagyszerű operatőr sok van, lesz is. Ráday több volt, Budapest várostörténetének, ezzel a magyar történelemnek is része. Önmagában is korszak. Az építész, Nagy Gergely szerint Ráday akkor lépett elő műsorával, mikor az, amit ő mutatott meg, a hivatalos műemlékvédelemnek még nem volt része. Az általa feltárt „kis részletek” mögött mindig ott volt az ember, a közösség, amely a várost alkotja. A barát, Horváth János az operatőr rendszerező szenvedélyéről beszélt, a fecni és újságkivágáshalomról, amely néha alaposabb volt, mint ma a google, nem beszélve az agyról, amely mindent gyűjtött, rendszerezett. Jolsvai András szerint a társaságkedvelő Ráday mögött látni kell a mindent elintéző, segítő jóbarátot, aki, ha valaki bajban volt, harminc kilométeres körzetben „mindent és mindenkit letarolt”. Nem lehetett neki ellenállni. A beszélgetést az MTVA felvételei szakították meg, Ráday „filmbejegyzései”, amelyek Erzsébetvárosról is szóltak. Mert a nagy mű sokezer ilyen harmincmásodpercből állt össze. Jolsvai hívta fel a figyelmet a civil kurázsira, amely Rádayban öntudatlanul megvolt. Amit csinált, nem „ellenállás”, hanem kitartó „ellentartás” volt. Briliáns módon gyakorolta. Későbbi korszakában Ráday életművében benne volt március 15-e kultusza, ’48 kőbe vésett lenyomata. Ezzel túllépett Budapesten. A NER-nek Ráday, a műfaj már nem kellett. Miért? Talán a szuverenitás, az említett ellentartás miatt. Ráday szemükben a múlthoz tartozott. A beszélgetést tapssal zárta a közönség. A taps kicsit fájdalmas volt. Mert a hiány, Ráday hiánya a tapsok után itt marad.