2023. évi pályázat civil szervezetek programjainak támogatására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSÁRA
I. A pályázat célja:
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Támogató) elkötelezett az Erzsébetvárosban működő civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának elősegítésében, a helyi közéletben végzett tevékenységük támogatásában. Erre tekintettel Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata az államháztartáson kívülre nyújtott támogatások rendjéről szóló 15/2020. (IV.17.) önkormányzati rendelet alapján (a továbbiakban: Rendelet) pályázatot ír ki Erzsébetvárosban működő civil szervezetek részére programjaik támogatása céljából. Az elszámolható költségek körét az 5. melléklet tartalmazza.
II. A pályázat benyújtására jogosult:
Az az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. b-c) pontja szerinti civil szervezet, amely
a) erzsébetvárosi székhellyel rendelkezik és működését Erzsébetváros közigazgatási területén fejti ki vagy nem erzsébetvárosi székhelyű, de működését Erzsébetváros közigazgatási területén fejti ki és
b) a Rendelet 3. §-a szerinti nyilvántartásba vételi eljárást eredményesen lefolytatta.
A nyilvántartásba vétel iránti kérelem a pályázat benyújtásával egyidejűleg is benyújtható.
III. Pályázati korlátozások:
1. Nem jogosult pályázat benyújtására az a szervezet, amely
a) Erzsébetváros Önkormányzatával kötött hatályos közszolgáltatási szerződéssel, közművelődési megállapodással rendelkezik, az abban foglalt azonos feladatra.
b) a 2022. évben nyújtott támogatással részben vagy egészben nem számolt el, vagy valótlan elszámolást nyújtott be, és a nyújtott támogatás visszafizetésére irányuló felszólításnak nem tett eleget, vagy a támogatás visszafizetésére irányuló beszedési megbízás nem vezetett eredményre vagy korábbi pályázati eljárás keretében nyújtott támogatásához kapcsolódóan le nem zárt elszámolása van.
c) a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 3. § 3. pontjában meghatározott jelölő szervezetnek minősül, így a Rendelet 3. § (3) bekezdése szerint nem vehető nyilvántartásba
A pályázat benyújtására nem jogosult szervezetek pályázata érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
2. Nem nyújtható támogatás annak a szervezetnek, amely nem megfelelő vagy valótlan adatokat tartalmazó támogatási kérelmet nyújtott be, vagy a hiányosan benyújtott pályázat esetén a hiánypótlási felhívásnak a meghatározott határidőre nem tett eleget.
3. Jelen pályázati felhívás keretén belül egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.
IV. A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei:
1. A pályázatot kizárólag Erzsébetváros Önkormányzatának elektronikus pályázatkezelő felületén (https://palyazatkezelo.erzsebetvaros.hu) lehet benyújtani a felhívás 4. melléklete szerinti adatok megadásával. A pályázatkezelő felületére előzetesen regisztrálni szükséges.
A pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázat benyújtásakor a pályázatkezelő rendszer által generált pályázati adatlap a Humánszolgáltató Irodára az elektronikus benyújtást követő 5 munkanapon belül, a pályázó szervezet hivatalos képviselője által aláírva beérkezzen.
2. A pályázathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:
a) a felhívás 1. melléklete szerinti költségtervet,
b) a felhívás 2. melléklete szerinti, Összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozatot, érintettség fennállása esetén a felhívás 3. melléklete szerinti Közzétételi kérelmet,
c) amennyiben a kérelmet benyújtó civil szervezet egy szervezet tag szervezete, az anyaszervezet befogadó nyilatkozatát,
d) a civil szervezet 2021. vagy 2022. évi beszámolójának – közhasznú szervezet esetén közhasznúsági jelentésének – letétbe helyezését igazoló dokumentumot, amennyiben az a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásban még nem szerepel,
e) a megvalósítani kívánt programnak helyszínt biztosító szervezet, gazdasági társaság, egyéb szerv befogadó nyilatkozatát,
f) köznevelési és szociális intézmények számára szervezett program esetén az intézmény befogadó nyilatkozatát,
g) amennyiben pályázó a pályázott program megvalósításába a Rendelet 3. §-a szerint nyilvántartott civil szervezetet bevon, a bevont szervezet erre irányuló nyilatkozatát.
3. Amennyiben a pályázott program megvalósításába a pályázó a Rendelet 3. §-a szerint nyilvántartott civil szervezetet bevon, a támogatási kérelem részletes indokolásában ki kell térni arra, hogy a bevont szervezettel a pályázó milyen módon és miben működik együtt a program megvalósítása során.
4. A pályázat hiányos benyújtása esetén hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlási felhívásról szóló értesítést a pályázatkezelő felületén regisztrált elektronikus címre kézbesítjük, a hiánypótlásra nyitva álló határidő 8 nap. A határidő kezdő napja az elektronikus levél közlésének napja.
5. A pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül, ha
a) az határidőn túl kerül benyújtásra, vagy
b) azt nem a benyújtásra jogosult civil szervezet nyújtotta be.
A pályázat benyújtásának határideje módja:
A pályázatot a https://palyazatkezelo.erzsebetvaros.hu oldalon elérhető elektronikus pályázatkezelő felületen, regisztrációt követően lehet benyújtani 2023. május 8. napjáig.
A IV.1. pont szerinti aláírt pályázati adatlapot az elektronikus benyújtást követő 5 munkanapon belül a szervezet hivatalos képviselője által aláírva be kell nyújtani az alábbi módok valamelyikén:
- személyesen a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Irodáján Prógli Katalin vagy Fehérvári Anita részére (1076 Budapest, Garay u. 5.) hétfő, kedd, csütörtöki napokon 8.00-16.00 óra között, szerdai napokon 8.00-18.00 óra között.
- ügyfélkapun/cégkapun keresztül (Hivatali kapu elérhetőség: rövid név BPVIIPH KRID kód: 500127390)
- e-papír alkalmazáson keresztül az epapir.gov.hu oldalon.
VI. A támogatás forrása, mértéke, támogatási intenzitás:
1. A támogatás nyújtásához rendelkezésre álló keretösszeg: az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 3/2023. (II.15.) önkormányzati rendeletében 15.000.000 Ft áll rendelkezésre e célra.
2. A támogatás igénybevételéhez önerő nem szükséges, a támogatási intenzitás 100%.
3. A támogatás formája: egy összegben nyújtott, vissza nem térítendő támogatás.
4. A támogatás mértékének felső határa: 1.500.000 Ft
VII. A pályázatok elbírálásának módja, értesítés a támogató döntéséről
1. A pályázatokat Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) bírálja el a benyújtási határidőt követő 45 napon belül. Alapítvány részére nyújtandó támogatás esetén a Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület dönt a támogatás odaítéléséről a soron következő ülésén. Csak a Rendeletben és a jelen felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelő, hiánytalanul benyújtott pályázat részesülhet támogatásban.
2. A Bizottság a pályázatok elbírálása során az alábbi szempontokat veszi figyelembe:
a) a program közérdekűsége
b) a bevont személyek nagyságrendje, célcsoportja
c) a pályázati program és a költségvetés megalapozottsága, kidolgozottsága
d) valós szükségletekre ad-e választ a program
e) korábbi támogatások cél szerinti megvalósulásának tapasztalatai.
3. A pályázatok elbírálása során előnyt jelent:
a) ha a program Erzsébetvárosban valósul meg,
b) ha a program a lakosok széles körét szólítja meg,
c) a pályázó által bevont önrész nagysága,
d) ha a pályázó a pályázott program megvalósításába a Rendelet 3.§-a szerint nyilvántartott civil szervezetet bevon, a megvalósítás során a szervezettel együttműködik.
4. Amennyiben az igényelt összegnél alacsonyabb összegű támogatást ítél meg a döntéshozó, a pályázó szervezetnek ehhez igazodóan módosítania kell a benyújtott költségtervét a támogatási szerződés megkötése előtt. A költségterv módosítása során az eredeti költségtervben szereplő tételeken túl, új tételek nem szerepeltethetőek. A költségterv módosítására az erre irányuló elektronikus úton közölt felhívást követő 30 napon belül van lehetőség. Amennyiben a Támogatott a módosított költségtervet a felhívásban megjelölt határidőre nem nyújtja be, a támogatói döntés hatályát veszti.
5. A Bizottság és a Képviselő-testület döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.
6. A pályázatok elbírálásáról a döntés meghozatalát követő 20 napon belül elektronikus úton értesülnek a pályázók. Továbbá Támogató a hivatalos honlapján (www.erzsebetvaros.hu) közzéteszi a támogatottak nevét, a támogatás célját, összegét.
7. A nyertes pályázó (a továbbiakban: Támogatott) köteles a támogatási szerződés elkészültéről szóló értesítést követő 20 napon belül a szerződést aláírni. Amennyiben a Támogatottnak felróható okból ezen határidőt követő 30 napon belül nem kerül megkötésre a támogatási szerződés, a támogatói döntés hatályát veszti.
8. A támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi a „Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra” című dokumentum, ennek benyújtásáig a támogatási szerződés a Támogató részéről nem kerül aláírásra.
9. A támogatási szerződés megkötéséhez a Támogatottnak be kell nyújtania továbbá az állami adóhatóság által kiállított köztartozásmentes igazolást, kivéve, ha a szervezet szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. A támogatási szerződés megkötésének és a támogatás folyósításának gördülékenyebbé tétele érdekében javasoljuk az adatbázisba történő regisztrációt! A szerződés megkötéséig be kell mutatni továbbá a szervezet képviseletére jogosult aláírási címpéldányának eredeti példányát vagy közjegyző által hitelesített másolatát, kivéve, ha azt a nyilvántartásba vételi eljárás során vagy a pályázathoz benyújtotta.
VIII. A támogatás felhasználására vonatkozó feltételek
1. A támogatás összege a 2023. április 1. – 2023. december 31. közötti időtartamban (támogatási időszak) felmerült, a pályázatban megjelölt programok megvalósításának költségeire fordítható. A támogatás a szervezet általános működését biztosító költségeire nem fordítható!
2. A Támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig és módon köteles a támogatás felhasználásáról benyújtani a szakmai és pénzügyi beszámolóját.
3. Támogatott köteles az elnyert támogatásból megvalósuló program időpontjáról a pályázat kiíróját, valamint az Erzsébetváros újságot előzetesen, legalább a program időpontját megelőző 30 nappal tájékoztatni.
4. Támogatott a támogatási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a támogatott nyilvános programon részt vehet, arról fotódokumentációt, videofelvételt készíthet a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályok szerint.
5. A Támogatott a támogatási szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a támogatás felhasználását és a támogatás felhasználása során keletkező további megállapodásokat az Állami Számvevőszék vizsgálhatja. A támogatás célszerű felhasználását és annak szakszerű dokumentálását a Támogató bármikor ellenőrizheti. Az ellenőrzések lefolytatása során a Támogatott együttműködésre köteles.
IX. Tájékoztatás
A pályázattal kapcsolatban további információ a Humánszolgáltató Irodán Prógli Katalintól (Tel: 462-3399; [email protected]) vagy Fehérvári Anitától (Tel: 462-3339, [email protected]) kérhető.
Mellékletek:
Pályázati felhívás civil szervezetek programjainak támogatására
2. Összeférhetetlenségi nyilatkozat