Nyári tábor pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata a 2022. évben Balatonmáriafürdői üdülőbe szervezett nyári tábor támogatására pályázatot hirdet.
Pályázók köre: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata fenntartásában és működtetésében lévő óvodák, a kerületi, állami fenntartásban és működtetésben lévő iskolákat támogató alapítványok, továbbá az önkormányzati fenntartású szociális és gyermekjóléti intézmény.
Pályázat célja: Balatonmáriafürdői üdülőbe szervezett nyári tábor támogatása.
Pályázati feltételek:
· önkormányzati fenntartásban és működtetésben lévő óvodák, és a kerületi állami fenntartású és működtetésű iskolákat támogató alapítványok min. 20 fő táborozására pályázhatnak,
· szociális és gyermekjóléti intézmény min. 12 fő táborozására pályázhat.
A pályázók köréből kizárásra kerülnek azon pályázók, akik a 2021. évi pályázaton elnyert támogatás felhasználásáról hiányosan, esetleg nem számoltak el.
Egyazon pályázó több nyári tábori program megvalósításához is nyújthat be pályázatot. A balatonmáriafürdői üdülő befogadóképessége: 60 fő
Rendelkezésre álló forrás: Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2022. évi átmeneti gazdálkodás szabályairól szóló 52/2021. (XII.15.) önkormányzati rendeletében e célra biztosított 7.000.000,- Ft.
Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig állnak fenn.
Az elnyerhető támogatás mértéke pályázatonként: min. 70 000,- Ft.
max. 800.000,- Ft.
Az elnyert támogatási összeg formája: egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozással.
A pályázat keretében megvalósítandó programhoz szükséges saját forrás mértéke: a pályázott program teljes költségvetésének 10%-a.
A pályázat tartalma:
1. Pályázati adatlap (kizárólag a jelen pályázati felhíváshoz mellékelt adatlap fogadható el, külön adatlap szolgál az óvodák, és szociális intézmény, valamint az iskolai alapítványok pályázatához), amely tartalmazza:
· a pályázatot benyújtó óvoda/iskolai alapítvány/szociális intézmény megnevezését;
· a pályázó bankszámlaszámát, a számlavezető pénzintézet megnevezését és címét;
· a tábor tervezett időpontját és programját;
· résztvevők létszámát, életkorát;
· a program részletes költségvetését;
· az igényelt támogatás összegét;
2. a „Nyilatkozat” elnevezésű dokumentum (alapítványi pályázatok esetében)
3. az „A Pályázó nyilatkozatai” elnevezésű dokumentum
4. az „Átláthatósági nyilatkozat” elnevezésű dokumentum
Minden olyan indokolt költség elfogadható, amely a táborozással kapcsolatban közvetlenül felmerülhet. A támogatási összegből személyi jellegű kifizetés nem finanszírozható!
A pályázati adatlap és mellékletei letölthetőek az önkormányzat honlapjáról: www.erzsebetvaros.hu
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot „Balatonmáriafürdői tábor 2022.” megjelöléssel, a pályázati feltételeknek megfelelően kell benyújtani
2022. március 1. napjáig
Személyesen a Polgármesteri Hivatal 1076 Budapest, Garay u. 5. szám alatti épületében elhelyezett iratgyűjtő ládában vagy
Postai úton az alábbi címre:
Budapest
Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Humánszolgáltató Iroda (1076
Budapest Garay utca 5.)
A pályázat érvényességének feltétele: a szabályosan kitöltött, eredeti aláírással, bélyegző lenyomattal ellátott pályázati adatlap, és a hozzá tartozó mellékletek határidőben történő benyújtása 1 példányban.
Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázatok támogathatóak, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik, melynek benyújtására az elektronikus közléstől számított 5 napon belül van lehetőség.
A benyújtott pályázatok tartalmi megfelelőségéért, az abban közölt adatok valódiságáért és megvalósíthatóságáért, a szükséges mellékletek, igazolások, nyilatkozatok meglétéért kizárólag a pályázat benyújtója felelős. Az adatok valóságtartalmát az Önkormányzat ellenőrizheti.
A pályázat elbírálása:
A pályázati kiírásban foglalt feltételeknek való maradéktalan megfelelés esetén - a pályázati keretösszeg, valamint a létszámkeret kimerüléséig - a pályázatok automatikusan kedvező elbírálásban részesülnek.
A beérkezett pályázatok elbírálásáról a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság a benyújtási határidőt követő 30 napon belül dönt, az iskolai alapítványok esetében javaslatot tesz a Képviselő-testületnek a támogatás odaítélésére. A Bizottság az igényelt támogatásnál alacsonyabb összeget is megítélhet, illetve javasolhat.
A pályázók a pályázat eredményéről a döntést követő 20 napon belül elektronikus úton értesülnek. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A pályázat útján elnyert támogatásról támogatási szerződés készül.
A pályázatban szereplő, igényelt támogatásnál kisebb összeg elnyerése esetén pályázó saját döntése szerint elállhat a támogatástól vagy a pályázatban vállaltakat arányosan teljesítheti, ezt azonban megfelelően rögzíteni kell a szerződésben.
A pályázati támogatás elszámolása:
A nyertes pályázónak a kapott támogatási összeg felhasználásáról részletes elszámolást kell készíteni, melyet 2022. szeptember 30-ig kell írásban benyújtani Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Humánszolgáltató Irodája részére.
Az elszámolás szakmai és pénzügyi beszámolóból áll.
A részletes szakmai beszámolónak tartalmaznia kell, hogy a támogatási összeg milyen célokra, tevékenységekre került felhasználásra.
A pénzügyi beszámolónak tartalmaznia kell a támogatási szerződésben meghatározott számlaösszesítőt és nyilatkozatot, valamint a támogatási összegnek megfelelő számlákra vonatozóan azok záradékolt és hitelesített másolatát. A záradékoláshoz rá kell írni az eredeti számlákra, hogy „…. Ft összegben/teljes összegben a … számú támogatási szerződés terhére elszámolva.”, a számlák másolati példányaira pedig „A másolat az eredetivel mindenben megegyezik” szöveget, valamint el kell látni támogatott képviseletére jogosult aláírásával és a dátummal.
A jogosulatlanul igénybe vett támogatási összeg visszafizetése, és a jelen pályázati felhívásban nem részletezett kérdések tekintetében a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.
Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy a jelen pályázat keretében elnyerhető támogatás nem terjed ki az idegenforgalmi adó (IFA) összegének megfizetésére, amelyre a 18 éven felüli személyek után készpénz-átutalási megbízás (csekk), vagy banki átutalás útján van lehetőség.
Felhívjuk a táborozók figyelmét továbbá, hogy a balatonmáriafürdői üdülő térítési díjai csak a szállásköltséget tartalmazzák, így a táborozók étkezése csak egyénileg oldható meg Kérjük, hogy a pályázati költségvetés összeállításakor, az étkezési költségek tervezésekor, erre szíveskedjenek figyelmet fordítani.
A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás kérhető Prógli Katalintól a 462- 3399-es telefonszámon.
Az üdülő térítési díjait a pályázati felhívás melléklete tartalmazza.
Mellékletek
Pályázati adatlap kerületi iskolák alapítványai részére
Pályázati adatlap óvodák, szociális intézmények részére
Balatonmáriafürdői üdülő díjai:
a) az önkormányzat vagy állam által fenntartott kerületi köznevelési, szociális intézmények táborozó gyermekei, tanulói és a kísérő felnőttek részére: |
800,- Ft/fő/éj |
b) a kerületi nem önkormányzati vagy nem állami fenntartású, valamint „külsős” nem kerületi köznevelési és szociális intézmények táborozó gyermekei, tanulói és a kísérő felnőttek részére: |
1.000,- Ft/fő/éj |
c) „külsős” gyermek részére 18 éves korig, illetve korhatárra való tekintet nélkül (súlyosan) fogyatékos személy részére: |
1.500,- Ft/fő/éj |
d) „külsős” gyermek kísérője, hozzátartozója részére |
2.800,- Ft/fő/éj |
e) hivatali dolgozók és az önkormányzat által fenntartott és üzemeltetett köznevelési, szociális intézmények dolgozói és hozzátartozói részére |
1.800,- Ft/fő/éj |
f) hivatali dolgozók és az önkormányzat által fenntartott és üzemeltetett köznevelési, szociális intézmények dolgozóinak gyermekei részére (18 éves korig) |
1.300,- Ft/fő/éj |