PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EGYHÁZI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

 

I. A pályázat célja:

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Támogató) elkötelezett az Erzsébetvárosban működő egyházi szervezetek társadalmi szerepvállalásának elősegítésében, a helyi közéletben végzett tevékenységük támogatásában. Erre tekintettel Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata az államháztartáson kívülre nyújtott támogatások rendjéről szóló 15/2020. (IV.17.) önkormányzati rendelet alapján (a továbbiakban: Rendelet) pályázatot ír ki Erzsébetvárosban működő egyházi szervezetek részére kulturális, szociális vagy oktatási célú programjaik támogatása céljából. Az elszámolható költségek körét az 1. melléklet tartalmazza.

II. A pályázat benyújtására jogosult:

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 7. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottak szerint alapított olyan szervezet, amely

a)   Erzsébetvárosban székhellyel vagy telephellyel rendelkezik és igazolhatóan Erzsébetváros területén fejti ki tevékenységét, vagy

b)   nem tartozik az a) pont hatálya alá, de Erzsébetvárosban található az egyházi körzete és igazolhatóan Erzsébetváros területén fejti ki tevékenységét, vagy

c)   nem tartozik az a)-b) pont hatálya alá, de igazolhatóan Erzsébetváros területén fejti ki tevékenységét és

d)  a Rendelet 3. §-a szerinti nyilvántartásba vételi eljárást eredményesen lefolytatta.

A nyilvántartásba vételi eljárásról külön felhívásban tájékozódhatnak. A nyilvántartásba vétel iránti kérelem a pályázat benyújtásával egyidejűleg, külön dokumentációban is benyújtható.

III. Pályázati korlátozások:

1.       Nem nyújtható támogatás annak a szervezetnek, amely a 2020-2021. évben nyújtott támogatással részben vagy egészben nem számolt el, vagy valótlan elszámolást nyújtott be, és a nyújtott támogatás visszafizetésére irányuló felszólításnak nem tett eleget, vagy a támogatás visszafizetésére irányuló beszedési megbízás nem vezetett eredményre vagy korábbi pályázati eljárás keretében nyújtott támogatásához kapcsolódóan le nem zárt elszámolása van.

2.       Nem nyújtható támogatás annak a szervezetnek, amely nem megfelelő vagy valótlan adatokat tartalmazó támogatási kérelmet nyújtott be, vagy a hiányosan benyújtott pályázat esetén a hiánypótlási felhívásnak a meghatározott határidőre nem tett eleget.

3.       Jelen pályázati felhívás keretén belül egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.

IV. A pályázat benyújtásának tartalmi és formai követelményei:

1.       A pályázatot kizárólag a felhívás 2. melléklete szerinti támogatási kérelem nyomtatványon lehet benyújtani papír alapon egy példányban.

 

2.       A kérelemhez csatolni kell:

 

a)      a támogatási kérelem elválaszthatatlan részét képező költségtervet,

b)     nyilvántartásba vételi kivonatot, vagy jogi személyiséget igazoló nyilatkozatot, továbbá amennyiben a szervezet Erzsébetvárosban székhellyel vagy telephellyel nem rendelkezik, az egyházi körzetet igazoló dokumentumot,

c)      az egyházi szervezet tevékenységét bemutató összefoglalást a kerületben kifejtett tevékenységéről, a megvalósított programokról,

d)     a felhívás 3. melléklete szerinti Átláthatósági nyilatkozatot,

e)      az egyházi szervezet nevében aláírásra jogosult személy aláírási címpéldányát másolatban (az eredeti példány legkésőbb szerződéskötéskor bemutatandó),

f)       a felhívás 4. melléklete szerinti, Összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozatot, érintettség fennállása esetén a felhívás 5. melléklete szerinti Közzétételi kérelmet,

g)      a felhívás 6. melléklete szerinti köztartozásról és a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak való megfelelésről szóló nyilatkozatot,

h)     a megvalósítani kívánt programnak helyszínt biztosító szervezet, gazdasági társaság, egyéb szerv befogadó nyilatkozatát,

i)       köznevelési és szociális intézmények számára szervezett program esetén az intézmény befogadó nyilatkozatát.

 

3.       A támogatási kérelem és mellékletei a www.erzsebetvaros.hu oldalról letölthetők, illetve az Ügyfélszolgálatokon átvehetők.

 

4.       Amennyiben az egyházi szervezet a Rendelet 3. §-a szerinti nyilvántartásba vételi eljárást eredményesen lefolytatta, a 2. b)-e) pontok szerinti dokumentumokat csak abban az esetben kell benyújtani, ha a nyilvántartásba vétel óta ezen adatokban változás történt.

 

5.       A pályázat hiányos benyújtása esetén hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlási felhívást a támogatási kérelemben megadott elektronikus levélcímre kézbesítjük, a hiánypótlásra nyitva álló határidő 8 munkanap. A határidő kezdő napja az elektronikus levél közlésének napja.

 

6.       A pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül, ha

a)      az határidőn túl kerül benyújtásra, vagy

b)     az igényelt támogatás összege meghaladja a maximálisan igényelhető mértéket, vagy

c)      azt nem a benyújtásra jogosult egyházi szervezet nyújtotta be.

 

7. Amennyiben a pályázó egyházi szervezet nem szerepel a Rendelet 3. §-a szerinti nyilvántartásban, és a pályázat benyújtásával egyidejűleg nem kezdeményezte a nyilvántartásba vételi eljárást, a benyújtott pályázatot hiányosnak kell tekinteni és a pályázót fel kell hívni a nyilvántartásba vételi eljárás lefolytatására.

 

V. A pályázat benyújtásának határideje, helye és módja:

A pályázat benyújtásának határideje:

2022. április 29. (péntek)

A pályázat papír alapon, egy példányban nyújtandó be az alábbi módok valamelyikén:

-          postai úton Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal címére: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.,

-          személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6., 1076 Budapest, Garay u. 5.) vagy a beadványok fogadására kihelyezett gyűjtőládába elhelyezve.

VI. A támogatás forrása, mértéke, támogatási intenzitás:

1.         A támogatás nyújtásához rendelkezésre álló keretösszeg: az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 6/2022. (II.17.) önkormányzati rendeletében 7.000.000 Ft áll rendelkezésre e célra.

2.         A támogatás igénybevételéhez önerő nem szükséges, a támogatási intenzitás 100%.

3.         A támogatás formája: egy összegben nyújtott, vissza nem térítendő támogatás.

4.         A támogatás mértékének felső határa: 1.000.000 Ft.

VII. A pályázatok elbírálásának módja, értesítés a támogató döntéséről

1.       A pályázatokat Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága bírálja el a benyújtási határidőt követő 45 napon belül. Csak a Rendeletben és a jelen felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelő, hiánytalanul benyújtott pályázat részesülhet támogatásban.

 

2.       A Bizottság a pályázatok elbírálása során az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

a)      a program közérdekűsége

b)     a bevont személyek nagyságrendje, célcsoportja

c)      a pályázati program és a költségvetés megalapozottsága, kidolgozottsága

d)     valós szükségletekre ad-e választ a program

e)      korábbi támogatások cél szerinti megvalósulásának tapasztalatai.

 

3.       A pályázatok elbírálása során előnyt jelent:

a) ha a program Erzsébetvárosban valósul meg,

b) a pályázó által bevont önrész nagysága.

 

4.       Amennyiben az igényelt összegnél alacsonyabb összegű támogatást ítél meg a döntéshozó, a pályázó szervezetnek ehhez igazodóan módosítania kell a benyújtott költségtervét a támogatási szerződés megkötése előtt. A költségterv módosítása során az eredeti költségtervben szereplő tételeken túl, új tételek nem szerepeltethetőek. A költségterv módosítására az erre irányuló elektronikus úton közölt felhívást követő 30 napon belül van lehetőség. A módosított költségtervet papír alapon, a szervezet képviseletére jogosult személy által hitelesítve, az V. pontban megjelölt módok valamelyikén kell benyújtani. Amennyiben a Támogatott a módosított költségtervet a felhívásban megjelölt határidőre nem nyújtja be, a támogatói döntés hatályát veszti.

 

5.       A Bizottság döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.

 

6.       A pályázatok elbírálásáról a bizottsági döntés meghozatalát követő 20 napon belül elektronikus úton értesülnek a pályázók. Továbbá Támogató a hivatalos honlapján (www.erzsebetvaros.hu) közzéteszi a támogatottak nevét, a támogatás célját, összegét, a program megvalósításának helyét.

 

7.       A nyertes pályázó (a továbbiakban: Támogatott) köteles a támogatási szerződés elkészültéről szóló értesítést követő 20 napon belül a szerződést aláírni. Amennyiben a Támogatottnak felróható okból ezen határidőt követő 30 napon belül nem kerül megkötésre a támogatási szerződés, a támogatói döntés hatályát veszti.

 

8.       A támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi a „Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra” című dokumentum, ennek benyújtásáig a támogatási szerződés a Támogató részéről nem kerül aláírásra.

 

9.       A támogatási szerződés megkötéséhez a Támogatottnak be kell nyújtania továbbá az állami adóhatóság által kiállított köztartozásmentes igazolást, kivéve, ha a szervezet szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. A támogatási szerződés megkötésének és a támogatás folyósításának gördülékenyebbé tétele érdekében javasoljuk az adatbázisba történő regisztrációt! A szerződés megkötéséig be kell mutatni továbbá a szervezet képviseletére jogosult aláírási címpéldányának eredeti példányát vagy közjegyző által hitelesített másolatát, kivéve, ha azt a nyilvántartásba vételi eljárás során vagy a pályázathoz benyújtotta.

VIII. A támogatás felhasználására vonatkozó feltételek

1.         A támogatás összege a 2022. április 1. – 2022. december 31. közötti időtartamban (támogatási időszak) felmerült, a pályázatban megjelölt programok megvalósításának költségeire fordítható. A támogatás a szervezet általános működését biztosító költségeire nem fordítható!

 

2.         A Támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig és módon köteles a támogatás felhasználásáról benyújtani a szakmai és pénzügyi beszámolóját.

 

3.         Támogatott köteles az elnyert támogatásból megvalósuló program időpontjáról a pályázat kiíróját, valamint az Erzsébetváros újságot előzetesen, legalább a program időpontját megelőző 30 nappal tájékoztatni.

 

4.         Támogatott a támogatási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a támogatott nyilvános programon részt vehet, arról fotódokumentációt, videofelvételt készíthet a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályok szerint.

IX. Tájékoztatás

A pályázattal kapcsolatban további információ a Humánszolgáltató Irodán Tóth Tímeától  (Tel: 462-3342; Toth.Laszlone@erzsebetvaros.hu) kérhető.


 

1. melléklet: Elszámolható költségek

 

Elszámolható költségek

 

1. A pályázati eljárás keretében programköltségként elszámolható minden olyan költség, amely a program megszervezésével összefügg és nem sorolható be a 2. pontban meghatározottak közé, vagy besorolható, de igazoltan a program szervezése kapcsán merül fel, és kerül felhasználásra.

 

2. a) Anyagköltségek

aa)   Fenntartási-és üzemeltetési anyagok: ingatlan üzemeltetéséhez kapcsolódó beszerzések, gépek berendezések üzemeltetéséhez vásárolt anyagok;

ab)  Kesztyű, jelmez, táncosok ruházata, sportmez;

ac)   Nyomtatvány, irodaszer; számítástechnikai fogyóeszközök;

ad)  Szakkönyvek ára, szakmai anyagok előfizetési díja;

ae)   Foglalkozások költségei, egyéb anyagköltségek.

     b) Igénybevett szolgáltatások

ba)  Üzemanyag költségek a szervezet tulajdonában lévő vagy bérelt járművekhez, magánszemély tulajdonában lévő gépjármű a szervezet érdekében történő használata;

bb)  Szállítás, rakodás költsége;

bc)  Raktározás költsége;

bd)  Irodahelyiség, terembérlet, pályabérlet, székhelyszolgáltatás bérleti díja;

be)  Javítás, karbantartás költségei;

bf)   Posta, telefon és kommunikációs költségek;

bg)  Oktatás, képzés költségei;

bh)  Kiadványok előállítási költsége;

bi)   Pályázati költségek.

    c) Egyéb szolgáltatások:

ca)   Közüzemi díjak (elektromos áram, víz, szemétszállítás, gáz, közös költség);

cb) Jogszabályi megfeleltetést segítő szolgáltatások: könyvelés díj, könyvvizsgálói díj, fordítási költség, ügyviteli szolgáltatás, ügyvédi munkadíj, hatósági, igazgatási – szolgáltatási díjak, illetékek;

cc)   Bankköltségek;

cd)  Hirdetési és reklámköltségek;

ce)   Honlap fenntartás költségei;

cf)   Szakmai szervezetek tagdíja, versenyek nevezési díja, bírói díj, versenyengedélyek díja.

d) Személyi jellegű költségek:

da) Bérköltség;

db) Megbízási jogviszony díja;

dc) Egyszerűsített foglalkoztatás költsége.

e) Felhalmozási költségek: Kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek, immateriális javak

ea)   Irodai gépek és berendezések;

eb)  Kommunikációs és prezentációs eszközök;

ec)   Biztonsági eszközök;

ed)  Sporteszközök; hangszer;

ee)   Irodai és ügyviteli szoftverek;

ef)   Honlapkészítés költsége.


2. Támogatás kérelem melléklete költségterv

2. Támogatási kérelem

3. Átláthatósági nyilatkozat

4. Összeférhetetlenség

5. Közzétételi kérelem

6. Nyilatkozat tartozásról rendezett munkaügyi kapcsolatokról