Egyszerre látható múlt és vad jelen
Képeslapok Ukrajnából
„Dicsőség Ukrajnának!” – ezzel a mondattal kezdődött a különleges és megrázó fotókiállítás nyitó ceremóniája, a Klauzál téren. A kijevi központú Ukrán Intézet kezdeményezésére készültek a fényképek, melyek harminc ukrajnai létesítményt mutatnak be a háború előtti és a háború kitörése utáni, mostani állapotában. A tablókon látható fotók némelyike képeslap formájában is elérhető budapesti helyszíneken, így a Fugában, a Cseh Centrumban, a Cervantes Intézetben, az Osztrák Kulturális Fórumban. A tárlat célja: dokumentálni és a világ elé tárni az ukrán kultúrát ért károkat, amit az Oroszország által kirobbantott háború bomba- és ágyútámadásai okoztak. A kiállítást december 20-ig nézhetik meg.
„A múlt és a jelen tragédiája, fájdalma találkozik ezen a helyen. Tízezrek haltak meg itt a második világháború alatt” – mondta köszöntőjében Niedermüller Péter a Klauzál téren, a Dob utca felőli kerítésre installált kiállításnál és megígérte, hogy Erzsébetváros minden lehetséges támogatást megad a továbbiakban is Ukrajnának, az ukrán népnek. „Hiába háború, egy ország történelmét, múltját, hagyományait nem lehet elpusztítani!” – hangsúlyozta a polgármester.
A képeslapok is erre hivatottak. Ahogy Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének első titkára Svereinak Viktoria fogalmazott: „Egy kép többet ér ezer szónál. Főleg, ha két valóságból áll össze.”
A kiállításon egyszerre látható a közelmúlt és a vad jelen. Összemontírozva épület és maradványa, napsütés és sötétség, béke és háború. 2022-ben, a Föld nevű bolygón.
tzs